A forradalmi folyamat (2 infografika)











Plinio Correa de Oliveira szerint az elmúlt háromszáz év, vagy akár fél évezred eszmeáramlataiból, tendenciáiból egy átfogó forradalmi folyamat rajzolódik ki. A forradalmak nem elszigetelt jelenségek. Ha egy lángoló erdőt látunk, nem csak egyik vagy másik fa égéséről beszélünk, hanem erdőtűzről. - érvel a szerző, aki szerint a reformáció klérus-ellenes forradalma, a francia forradalom liberális, arisztokrácia- és monarchiaellenes terrorja és a polgárságra és parasztságra is lecsapó bolsevizmus nem választható külön egymástól. Az alábbiakban részben a Pliniói alapon kívánjuk áttekinteni a forradalmi folyamat menetét:

A reneszánszban olyan esztétikum és olyan újpogány szellemiség keveredett az európai kultúrába, ami elkezdte lazítani a középkor erkölcseit. A humanizmusban megjelentek olyan elképzelések, melyek az embert tették meg a mindenség mércéjévé és ezzel saját bálványává avatták.

A reformáció időszakában ennek a következményei jelentkeztek. A romlott erkölcsökkel szemben a protestáns szélsőségesek puritanizmusa és vérszomja kelt fel, miközben a reneszánsz által is nagyra becsült latinitásnak és ezzel a keresztény univerzalizmusnak is hadat üzentek az eretnekek. Az egyenlőséget hirdető prédikátorok sok tekintetben megteremtették a szellemi alapját egy következő lépésnek: a keresztény ökumené (katolicizmus) helyébe lassan a nemzeti partikularizmusok és a nacionalizmus szelleme lopta be magát és az egyházi  hatalom elleni egalitárius lázadást a világi hatalom csúcsának megsemmisítése követte.

A francia forradalomban az újpogányság szelleme (például Ész Istennő kultusza), a forradalmi nacionalizmus és az egyenlőség délibábját kergető liberális hóhérok monarchiaellenessége vegyült. A liberális, polgári forradalom eszméi Naplóleon hódítási során terjedtek el Európában és a 19. században inspirálták azokat az utópistákat, akik a Szent Szövetség Európájának megdöntésére törekedtek. A nacionalizmus szellemisége világégésbe torkollott, amelyet a kommunisták forradalma követett.

A vörösök már nem csak a klérus, a monarchia, a nemesség ellen, hanem a polgárság és a parasztság ellen is felkeltek. Céljuk a teljes egyenlőség megvalósítása volt (az utolsó egyenlőtlenségnek a vagyont hitték) és ők sem találtak ehhez jobb eszközt, a franciák hírhedt nyaktilójánál - gyilkolni kezdtek és tovább rombolták a társadalmat. A 20. századi totalitarizmus véróceánján hánykolódó emberiség úgy tűnt, ezután végre révbe ér, mégis egy újabb forradalom kezdett körvonalazódni az 1960-as évek végén.

A kulturális relativizmus eszméje és az úgynevezett kulturális marxizmus kezdett terjedni a nyugati világban a kommunizmus keleti hanyatlásával párhuzamosan. Az eszme képviselői az abszolút szabadságot, nyitott társadalmat, a szexuális normákkal való radikális szakítást és a társadalmi igazságosság utópikus megvalósítását követelték. A korábbi marxista elképzelést, miszerint a burzsoázia zsákmányolja ki a proletariátust felváltotta sok más nézet: A férfi a nő kizsákmányolója  (feminizmus), Európa más kultúrák kizsákmányolója és ezért javaiból részeltetnie kell azokat a tömegeket, akik bevándorolnak területére (multikulturalizmus), a normális többség nyomja el az "LMBTQstb. embereket" (szexuális forradalom), stb. Ez a forradalom nem egyik vagy másik társadalmi réteg ellen irányul, hanem mindenkit sakkban kíván tartani a politikai korrektség véleményterrorja révén és eközben a forradalmak után fennmaradt kulturális örökséget akarja megsemmisíteni és ezzel kikezdeni a keresztény civilizáció erőit. 

Plinio Correa de Oliveria úgy látta, az egyes forradalmi hullámok tovább bonthatóak és minden forradalom három fő állapoton megy keresztül: 1) a tendenciák forradalma; 2) az eszmék forradalma; 3) a tények forradalma.



Elsőként, még az eszmék megfogalmazódása előtt olyan rendellenes tendenciák alakulna ki, amelyek a kultúra mélyebb rétegeit alakítják át. Az emberi viselkedés, a tárgyi kultúra, a művészet, a köznyelv alig felismerhető válságba kerül és hosszú távon kedvez a forradalmi eszmék kiteljesedésének.

Ezután jönnek azok az új doktrínák, amelyek először csak szűk köröket érdekelnek, de lassan a társadalom szélesebb tömegeire is hatni kezdenek. Az eszmék forradalmának ma kitüntetett színtere a felsőoktatás és a média. 

A forradalom harmadik lépcsőfoka, amikor egy politikai krízishelyzetben a forradalomnak kedvező tendenciák és az utópikus forradalmi eszmék már alámosták a társadalmi rend és a kultúra alapjait és a forradalmárok erőszakhoz mernek folyamodni a követeléseik kikényszerítése érdekében.

Ezekben a sorsdöntő pillanatokban léptek fel azok az ellenforradalmárok, akik hol sikerrel, hol sikertelenül a forradalom megsemmisítésére és a társadalmi rend védelmére törekedtek. Az ellenforradalom ma már nem csak ezt jelenti, hiszen ma már nem pusztán a tények forradalmát kell megfékezni, hanem fel kell ismerni a tendenciák és eszmék hatását is a társadalomban és minden eszközzel a kultúra és a társadalom immunrendszerének erősítésén kell fáradozni, hogy ellen tudjon állni a forradalom halálos vírusának.

Megjegyzések

  1. In english: https://ellenforradalmar.tumblr.com/image/162179931248

    VálaszTörlés
  2. Annyival talán érdemes kiegészíteni, hogy nem a reneszánsszal kezdődött ez a folyamat. Ha igazán meg akarjuk érteni a mai helyzethez vezető utat, jóval visszább kell tekintenünk az időben. Istenellenes hatalmak, lázadások és vallásüldözés mindig is voltak.
    A reneszánsz okozta romlás sem előzmények nélküli, mert magától semmi sem pattan csak úgy ki. A reformáció sem Luther agyának szüleménye, mert ennek is volt előszele: a XV. századi huszitizmus. És a huszitizmusnak? A középkori eretnekmozgalmak, melyek - a máig sulykolt hazugságokkal ellentétben - mindig üldözték, gyilkolták a katolikusokat, mint később protestáns utódaik is.
    A középkori eretnekségek hol gyökereznek? Egy teológiai elmélet szerint ezek tévtanok Krisztus Urunk feltámadásának napján indultak útjukra, amikor a főpapok lefizették a sírt őrző katonákat, hogy hazudják azt: amíg aludtak a tanítványok ellopták Jézus holttestét (hm... ha aludtak, honnan tudhatták, mi történt? ); "Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt." Szt. Máté 28.15. Itt a lényeg Krisztus feltámadásának és isteni mivoltának tagadása. Erre épülnek a tévtanítások. A Niceai Zsinat kiközösítette az eretnek eszmék hirdetőit, és Európa sokáig a határain kívül tudta tartani (Árpád-házi királyaink nem csak az ó-vallás pogánysága, hanem a manicheista irányzatok ellen is küzdöttek, törvényekkel, vagy ha kellett, fegyverrel védték a katolikus államot). Kelet felé azonban elterjedtek, s lett belőle számtalan, sokszor egymásnak is ellentmondó, mindenféle vallási irányzat.
    de a közös vonások rendszerint felfedezhetők: vagyonközösség, faji egyenlőség, lélekvándorlás, dualista világkép, amely Istenre és a sátánra úgy tekint, mint két "egyenlő nagyhatalomra", még ha sokszor csak szimbólumokban jelzi is (világosság - sötétség ellentétpár), és még sorolhatnám.
    Aztán a keresztes háborúk idején sajnos behurcolták ezeket a tévtanokat Dél-Franciaországba. Ettől kezdve minden évszázadban felütötte a fejét az eretnekség valamilyen formában. Az 1640-es angol- és az 1789-es francia forradalom között valóban van egy "szünet", s még az is feltűnő, hogy a francia felforgatóknak már nem volt szükségük vallási köntösbe csomagolniuk véres terveiket. Mi lett mára ezekből? Istentelen világbirodalmak, két világégés, s most éljük a harmadikat...
    Még annyit tennék hozzá, hogy amint a reneszánsz és a reformáció mintegy ollóba fogta a katolikus kereszténységet, ugyanezt láthatjuk a XX. században is: a liberális kapitalizmus és a kommunizmus az egész világot fogta ollóba.
    Fabéla

    VálaszTörlés
  3. A felsorolt eszmék ennyire vulgáris és kicsontozott bemutatása és hasonlóan vulgáris és kicsontozott kontextusba helyezése csak hamis következtetésekre vezethet, ami nem szolgálja a szellemi gyarapodást, hanem az általános elhülyülést táplálja. "A reneszánszban olyan esztétikum és olyan újpogány szellemiség keveredett az európai kultúrába" - mintha az európai kultúrának nem lennének elidegeníthetetlen részei a kereszténység előtti "újpogány" eszmék satöbbi, satöbbi. Javaslom Paul Kristeller Szellemi áramlatok a reneszánszban c. könyvecskéjét, hogy legalább alapvető képet alkoss a reneszánsz és a humanizmus valódi természetéről. Áldás, békesség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastuk Kristeller könyvét. Egész konkrétan másról szól, mint ez a poszt. Bizonyára önnek is feltűnt.

      Törlés
  4. Mondjuk ha megnézzük a különböző forradalmi változásait, mind mögött a régebbi rend valamilyen fogyatékossága állt, kár lenne úgy beállítani ezeket (vagyis a nagyobb részüket) egy egy az egyben mint a gonosz és az általa megtévesztett birkák machinációt. Életszerűtlenül szélsőségesen fekete-fehér, elvont, absztrakt beállítás ez nekem ami a cikkben szerepel... pedig magában az alapgondolatban (hogy ezek egymásra épülnek és a mai állapotok gyökere az 500-700 évvel ezelött elindult folyamatokban találhatóak) van jogosság, nem állítom, hogy ennek nincs semmi alapja, de mégiscsak ráférne egy jó adag árnyalás, differenciálás és pontosítás.

    A humanizmus és reneszánsz részben folytatása volt a skolasztikának és érett középkori kultúrának, részben pedig a korábbi korok túlzott aszkétizmusára és anyagellenességére volt válasz. Az egy teljesen korrekt gondolat, úgy gondolom, hogyha tényleg Isten teremtette a világot akkor a természet is az ő műve meg az ember szükségletei és érzékisége is az ő műve, miért ne tiszteljük ezeket a dolgokat? Emellett persze tagadhatatlan, hogy megindult a túlzott emberközpontúság csírája, de valamit valamiért, ez még koránt sem a ló túloldala (ahol most vagyunk) és nem is feltétlenül kellett volna ide jutnunk.

    A reformáció előzménye - ahogy a cikkben is említették - a túlzott elanyagiasodás, a pápa túlhatalma, az addigi dogmák tarthatatlan logikátlansága (és nem mellesleg legitimálatlansága) az egyház túlzott és ártalmas szerepe az egyének és Isten közötti közvetítésben, a szentek bálványszerű imádata. Ha a katolikus egyház (a régi rend) olyan tökéletes lett volna akkor hallgat a felvetéseikre és időben kijavítja magát (nem csak utólag és nem csak részben), nem lett volna szükség a szétszakadásra.

    A francia forradalom kirobbanásának okait szerintem nem kell részleteznem... csak a legelvetemültebbek hihetnek benne, hogy ez valamiféle illuminátus/háttérhatalmi munka eredménye. A nemesség egy jó része elkorcsosult, a polgárság száma megnövekedett míg jogaik stagnáltak... teljesen mechanikus és magától érthetődő volt, hogy ez így nem mehet tovább. Abban egyetértek, hogy sokkal jobb lett volna ha ezt forradalom s erőszak nélkül, békés átmenettel bonyolítják le és mivel nem így történt ezért inkább rossz volt mint jó, de hogy ideáig jutott a helyzet az nagy részben a régi rend felelőssége.

    A kommunizmus hasonló az előzőhöz, csak ennek már alig volt pozitív hatása, messze-messze felülmúlta a vérengzés és terror negativitása. A kultúrális relativizmusnak nevezett dologban pedig benne élünk, szóval korai lenne még teljes, elfogulatlanságmentes képet kialakítanunk.

    És akkor arról még nem is beszéltem - amire a cikk írója is utalt többször - , hogy ebben a 700 évben legalább két fő egymással és a "régi renddel" ellentmondó irányzat is volt (humanizmus-felvilágosodás balosabb része-szocializmus és reformáció- felvilágosodás jobbosabb része-klasszikus liberalizmus/kapitalizmus), amiket csacsiság lenne egy kalap és egy megítélés alá venni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése