A francia forradalom igazi arca





Kevesen tudják az igazságot a francia forradalomról. Hova tűnt A nyugati Vendée tartomány lakossága? Milyen brutális halált kellett halnia azoknak akik nem akartak "fölszabadulni"? A "dicsőséges", "nagy" francia forradalom, ami a liberalizmust és az egész modern gondolkodásmódot megalapozta, vérben és gyalázatban fogant...


A szabadság nevében való szisztematikus népirtás atyjai a nem csak ellenségeseket, hanem a semlegeseket is kiirtani szándékozó Antoine Saint-Just, az orgiákat rendező Danton, súlyosan beteg fanatikus gyilkos Paul Marat, és a bálványimádó tömeggyilkos Maximilien de Robespierre. A forradalom szellemi atyjai nem elégedtek meg az ártatlan uralkodópár XVI. Lajos és Marie Antoinette megalázásával és kivégzésével, az egész arisztokráciát, a teljes klérust és a velük szemben álló parasztságot is ki akarták irtani a föld színéről.


Mivel a compiegne-i kármelita apácák nem vettek tudomást az új alkotmányról. Fanatikusoknak és provokátoroknak minősítették és halálra ítélték, majd még aznap lefejezték őket. Énekelve hajtották fejüket a guilottine alá.




A forradalmárok eltörölték a Krisztus születését alapul vevő időszámítást és a forradalom évét tették az új alapjává. Bevezették "Ész istennő" kultuszát Isten imádata helyett, sőt imádkoztak a guillotine-hez is, tehát egy kivégzőeszközhöz, hogy szabadítsa meg őket az arisztokráciától, a keresztényektől, és az egész ancien régimétől. Az ellenállás azonban szerveződni kezdett:




Vendée tartományában a parasztok felkeltek a forradalom ellen, és kérték a nemeseket, hogy álljanak az ellenforradalom élére. Henri Comte de la Rochejaquelein, Francois Anthanase Charette de la Contrie, Jacques Cathelineau, és Charles Merchoir-Arthus Bonchamps vállalták a feladatot, hogy a királyhű csapatok élére állnak és az ellenforradalom fehér zászlóját fölemelik. (Emiatt a zászló miatt hívják fehéreknek az ellenforradalmárokat világszerte.)




A kék forradalmárok és a fehér ellenforradalmárok harca kedvezőtlenül alakult. A köztársaságpártiak negyvenötlezres serege irtóhadjáratba fogott nem csak a felkelők, hanem az egész tartomány ellen. Sorra estek el a felkelés vezetői. A Katolikus Hadsereg lassan felmorzsolódott és már csak a huhogással jelt adó gerillaharcmodort alkalmazó felkelők (az úgynevezett „huhogók”) tartottak ki elszigetelten folytatva a küzdelmet.




1794-ben a köztársaságpárti Turreau tábornok hadoszlopai végigjárták a tartományt és öregeket, nőket, csecsemőket sem hagytak életben. Többszázezer embert gyilkoltak le tervszerűen a francia forradalom felvilágosult katonái. A vezetők megelégedéssel olvasták a hátborzongató jelentést: „Ma jelenthetjük, hogy La Vendée nem létezik többé.  Mély csend borul a lázadók földjére.  Az ember hosszan járhat ezeken a területeken anélkül, hogy bárkivel is találkozna, vagy egy házikót is látna, mert nem maradt utánunk semmi, csak hamu és porladó holttestek.”




Az ellenforradalmárokat szellemileg visszamaradott vadembereknek tartották. Az egyik királypárti vezetőt boncolásnak is vetették alá, hogy reakciós politikai nézeteire anatómiai okot találjanak, valami agybetegséget, szörnyű elváltozást, ami a humanista” eszmékkel szembeni ellenállásra késztette.

A nantes-i gyermekeket mivel túl kicsik voltak nem fejezték le, hanem a csecsemőket is feldarabolták a guilottinnal. Egy alkalommal több száz életéért könyörgő gyermekeket vertek agyon a megtorlást végző forradalmárok.




Amikor a lefejezést nem győzték már, tömegesen fojtották vízbe az embereket [Ez a hírhedt noyades]. Jean Baptiste Carrier ezt fürdőmulatságnak nevezte. A kivégzésnek azt a módját, amikor egy férfit és egy nőt meztelenre vetkőztettek és őket páronként összekötözve a Loire folyó vizébe fojtották, "köztársasági esküvőnek" nevezték a tömeggyilkosok. 


Vandée-ban Bretane-ban és Franciaország számos más területén forradalmi rémuralom vette kezdetét, míg a köztársaságpárti terroristák egymás ellen nem fordultak, és a forradalom föl nem falta saját gyermekeit is. Látva a vértengert, amiből a demokratizmus, liberalizmus és a forradalmi egalitarianizmus réme fölemelkedett, egyet kell értenünk Nicólás Gómez Dávila szavaival: "A francia forradalom a legjobb érv az ancien régime mellett."







Bár a hősiesen harcoló papok, nemesek és parasztok, a három rend képviselői mindent megtettek a forradalmi terror megfékezéséért és a katolikus francia monarchia helyreállításáért, a vendée-i ellenforradalom elbukott. A mártírok és hősök áldozata azonban nem volt hiábavaló, mert jelt adtak az eljövendő korok ellenforradalmárai számára, hogy ne féljenek szembeszállni az európai keresztény kultúrközösség és civilizáció lerombolására törő forradalmakkal.

Megjegyzések

  1. ÁDÁM (mint Kepler):
    Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek!
    Vak, aki Isten szikráját nem érti,
    Ha vérrel és sárral volt is befenve.
    Mi óriás volt bűne és erénye,
    És mind a kettő mily bámúlatos.
    Mert az erő nyomá rá bélyegét. -

    Madách Imre

    VálaszTörlés
  2. A liberalizmus bölcsője, ill. mai fasiszta öröksége

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért tartsd szem előtt hogy a forradalmárok nagy része zsidó volt...És ne keverd a liberalizmust a fasizmussal mert csak leégeted magad.

      Törlés
    2. Bocsi! Rosszul fogalmaztam ill. túl tömör Amai neoliberál fasiszta viselkedésre értettem

      Törlés
    3. liberálfasizmus, persze. És volt még amikor kavicsszállító uszályban a folyóra vitték és kinyitotték a fenekét. "Függőleges elintézés" volt a neve.

      Törlés
    4. kiegészítés szükséges, igazi bolsi x ballib keresztezés böfögésedhez
      ......a liberalizmus bölcsője...... a sztálini bolsevizmus vörös fasizmusa és hitler barna fasizmusa, tudod birkám...hol vannak ma fasiszták???....csak a ti a nagy Szovjetuniót, a világ legfejletteb tárasadalmát sirató agyatokban.... a gyurcsi-fodor-libás bajnai,szél bernadett-szigetváry ballib ugat...de a magyar nép ha...ha kedve van köp rájuk

      Törlés
    5. A liberalizmus hazugsagai persze tavol allnak a nacizmusltól, de tetteiben a liberalizmus egyaltalan nem all messze egymastól a nacizmustól (Mussolini fasizmusat keretik nem osszekeverni a naci faizmussal, a nacizmussal).

      Törlés
  3. Lavoisier-t is kivégezték,; ezt se tanítják kémiából (s)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor rossz iskolába jártál, vagy a tanárod volt slendrián. Én tanultam eóla középiskolában.

      Törlés
  4. A francia forradalom volt a szellemi bölcsője a kommunista, nemzetiszocialista eszméknek. Az addig uralkodó abszolút monatchiák bűnei adtak rést ennek a rémtettekben bővelkedő kornak. Jellemző, hogy primitív, ostoba, beteglelkű és szadista lumpenproletárok voltak a legkegyetlenebb gyilkosok. Gondoljunk csak 1918-19-re és a Rákosi korszakra! A GESTAPO csak inasa lehetett az NKVD-nek! A ma jellemző neoliberalizmus is erről a tőről fakad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A liberalizmus nem erről a tőről fakad alapvető eleme az, hogy politikai nézetei miatt senki sem büntethető! Olyan, hogy neoliberalizmus meg nincs ez a szokásos osszuk meg az ellenzéket és próbáljunk meg uralkodni rajta mentalitás!

      Törlés
    2. A liberalizmus vállaltan a felvilágosodásban és a francia forradalomban eredezteti magát. Teljesen közkeletű tény. A liberalizmus nevében ugyanúgy százezreket gyilkoltak le, mint a kommunizmus nevében. Hiába próbálják tisztára mosni ezt a szélsőséges eszmét, túl sok vér ragadt már hozzá, nem lehet leplezni, inkább vállalni kellene és liberálisként a vendée-iek szemébe nézni. Persze mentegetőzni könnyebb. Ezt teszik a liberálisok: elhatárolódnak maguktól is. "Az nem igazi liberalizmus volt" ott a "Szabadság, egyenlőség, testvériség" csak jelszó volt. Ez azonban mindenhol csak jelszó, de látjuk hova vezet.

      Törlés
    3. Ellenforadalmar! Nagyon jól vilagitottad meg a valós igazságot! Csak gratulálni lehet a felfogásodhoz! Bárcsak sokan igy tudnának gondolkodni és tényeket meglátni!

      Törlés
    4. Ellenforadalmar! Nagyon jól vilagitottad meg a valós igazságot! Csak gratulálni lehet a felfogásodhoz! Bárcsak sokan igy tudnának gondolkodni és tényeket meglátni!

      Törlés
  5. A TANÍTOTT TÖRTÉNELMET A GYŐZTESEK ÍRJÁK MÁR TÖBB MINT KÉTEZER ÉVE!!!!!!!!!!NÁLUNK A HABSBURGOK TRÓNRALÉPÉSE ÓTA, DE SEMMI SEM MARAD REJTVE, MIT EMBER CSELEKEDETT!!!!!!!!!!!!!A FRANCIA FORRADALMAT A BANKÁROKAT ÉS ARISZTOKRATÁKAT IS MEGADÓZTATNI SZÁNDÉKOZÓ KIRÁLY ELLEN IDÍTOTTÁK A FRANCI NAGYTŐKE URAI, ÚGY HOGY A MARSZEJI BÖRTÖNÖK ELITÉLTJEIT, A BÖRTÖNIGAZGATÓKAT LEFIZETVE, PÁRIZSBA SZÁLLÍTOTTÁK ÉS FELFEGYVEREZVE RÁSZABADÍTOTTÁK ŐKET A VÁROSRA....................ÍGY SZABADULT EL A POKOL, ÉS ÍGY LETT BELŐLE SOK MÁSSAL EGYÜTT, AZ IS AMI FENTEBB OLVASHATÓ..............AKI NEM HISZI!!!!!JÁRJON UTÁNA...........ÉN IS ÍGY TETTEM.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért itt van némi tévedés. Nem pontos az Ön megjegyzése. Kezdetben a királyságot fenn akarták tartani csak liberálisabb politikai közegben. A bankároknak és pláne az arisztokratáknak nem sok közük volt a ahhoz, hogy ebből a borzalmas forradalomból az lett ami. Tombolt a liberalizmus , tombolt az ateizmus! A legnagyobb bűn a véres antiklerikalizmus volt mely során százezrek haltak meg! XVI. Lajos nagyszerű ember volt és egyik ártatlan áldozata annak az őrületnek amit forradalomnak neveznek.

      Törlés
    2. Hiszen olyan fokú volt a nép éhezése hogy nyaron nem volt zöld levél a fakon bokrokon. Megettek mert már más nem volt. Mikozben duskaltak a javakban az arisztokratak. Mulatsagok a palotaban folytak. Gyermekek tömegével haltak éhen. És erről fenn maradtak hiteles írások. A katolikus egyház kegyetlen sarcokat hajtott be az éhező néptől...

      Törlés
    3. Hiszen olyan fokú volt a nép éhezése hogy nyaron nem volt zöld levél a fakon bokrokon. Megettek mert már más nem volt. Mikozben duskaltak a javakban az arisztokratak. Mulatsagok a palotaban folytak. Gyermekek tömegével haltak éhen. És erről fenn maradtak hiteles írások. A katolikus egyház kegyetlen sarcokat hajtott be az éhező néptől...

      Törlés
    4. Az arisztokrácia tényleg óriási válságban volt és eredeti hivatását sok esetben nem tudta ellátni (ez az abszolutizmus számlájára is írható).

      A véres forradalom hatására ugyanakkor nem nőttek ki a zöld falevelek és nem teltek meg az éhes gyomrok. A terror szabadult el.

      Törlés
    5. Első lépésként: a forradalomkezdeti dátumának számító Bastlle lerombolása éa rab/ok kiszabadítása JESZÓ jeladás volt csupn. Rengeteg rab szabadult ki : 3 (HÁROM) emebr abnból az egyik elmebereg. Ők gyorsan elfogytak aztán a már kint véraakozók elengedték a kutyékat( szóval az előre eltervezett forgatókönyvet. ) Ez volta Liberté, Fraterité, Communuté eredete. A folytatást láttuk. Lett belőle Libéria, Vietnam, délAfrika Kanada stb...

      Törlés
    6. Az izlandi vulkánkitörés 1783-ban nagymértékben hozzájárult az éhezéshez. A másik ok, hogy a világon először Francia országban jelentkezett a népesség robbanás a XVIII. szd-ban. Nem pusztítottak járványok. Amennyiben egy populációban jelentősen megnő a fiatal férfiak aránya, borítékolható a dominanica harc.A liberalizmus nem szolgált másra, mint, hogy az erőforrások birtoklásához jogalapot teremtsen.
      Ettől még a gyilkosság az gyilkosság marad.

      Törlés
  6. Végül minden mögött ez van, szinte hihetetlen...és emiatt érzem reménytelennek a világ helyzetét

    VálaszTörlés
  7. Igen,a történelmet a győztesek írják...meddig???Vannak még és lesznek emberek, akik az IGAZSÁGoT keresik,kutatják...tegyük,tegyétek.

    VálaszTörlés
  8. A francia egy idióta fajta volt mindig!most értek meg a vesztükre,majd a daliàs burkinai hercegek megedzetik asszonyaikat aztán lessz itt kék meg fehér utàn fekete franc orszàg is!csak a mi vezetőink ne lennének màr olyan hülyék hogy minket is magukkal rànthassanak!

    VálaszTörlés
  9. A "Nagy Francia Forradalom" ,van pofájuk így nevezni, ki irtotta és be tiltott minden más nyelvet, a okszidánokét,brötanyt,normant,/bocsánat a fonetikusságért/ ezek döntöttek felettünk Trianonba!

    VálaszTörlés
  10. Ezek a hasonlóságok: Nagy francia forradalom
    Nagy Októberi Szocialista Forradalom

    köztársaságiak.

    VálaszTörlés
  11. Szerintem nem az eszmékkel van gond,hanem az emberekkel!Valami lehet jó,de közben is elromolhat az az irány ami jó ötletnek tűnt,később mégsem szándékunk felé halad.A változtatás joga mindenkit megillet,mint ahogy az "ellenzéket"is hogy ne fogadjon el egy többség által diktált irányt.Ez lenne a "demokrácia".De az eszközöket amit mindkét oldal felhasznál, nem tehetné meg hogy az emberi életet másodrendűnek tekintsen!Nem a technológiai fejlettség az,ami az emberi fejlődést reprezentálja,hanem hogy konfliktusait milyen módon oldja meg.Ilyen módon olyan erős mint amennyire egy lánc leggyengébb láncszeme.Messze vagyunk ettől a fejlett állapot elérésétől!Nagyon.Háborúk és forradalmak nélkül is ott tartunk,hogy az emberi élet és egymás tisztelete nagyon alacsony szinten van.Az pénz az anyagi javak és a gondolatok felülírják mindezt a hétköznapi életünkben is.Ember tömegeket tartanak csak szavazóbázisnak és nem is szándékoznak őket felemelni ebből!Ezek az emberek megmaradnak ösztönösen cselekvőknek.Szóval messze vagyunk még hogy az intelligenciánk felnőjön és ne hasonló végeredménnyel záródjon mint ezek a forradalmak,ellenforradalmak és túlkapásaik a gyűlölet nevében.

    VálaszTörlés
  12. Laikusként megengedhetem magamnak a megjegyzést: nem szeretem a forradalmat. Kegyetlen, véres, brutális. De a forradalmakhoz vezető út hasonlóan kegyetlen, vére, embertelen... És sokszor évszázadokig tart. Mégis a forradalmak teremtették meg a gyökeres változást, s tették lehetővé egy-egy új társadalmi rend létrejöttét. Lehet ezt a társadalomfejlődést szeretni vagy nem szeretni, érzelmeinktől függetlenül alakul a társadalmi törvényszerűségeknek megfelelően.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A "forradalmak"mindig baloldaliak(az egyetlen jobboldali az 56.volt!) a baloldaliság,mindig is a terrort jelentette,mégpedig sátánista örjöngés nevében. Még a jobboldalinak igazán nem nevezheto Hamvas Béla is kénytelen megállapítani:"mindent ami baloldali az lefelé tör a sátáni felé és minden ami jobboldali felfelé az isteni felé tör"......

      Törlés
    2. "Baloldaliak" voltak azok a forradalmak, melyek a "jobboldaliak" kibírhatatlan elnyomása miatt törtek ki. Aztán a forradalmak élére rendszerint hataloméhes, gátlástalan "értelmiségiek" álltak és becsapták a népet.
      A "bebetonozódott" hatalom nem veszi tudomásul és nem észleli a növekvő leszakadást, elégedetlenséget, annyira el van telve magától...
      Az 56-os forradalom a moszkovita terror, a 48-as forradalom (és a többi) az osztrák elnyomás ellen tört ki. Az egész ország összefogott!
      ...

      Törlés
  13. Igen sokan gondolkodunk igy...

    LIBERÓTÁK

    (Liberális idióták)

    Liberális szenny ömlik
    Mindenütt a Csatornákból,
    Elfedve az igazságot
    Éltetve a hazugságot.

    De vége van már, vége
    Az álarcos bálnak,
    Mutassátok magatokat,
    Mutassátok a világnak.

    Ti nem emberek, hibridek vagytok
    Kékvérű tébolyultak,
    Eladtátok a lelketeket,
    El a kárhozatnak.

    De rettenetes lesz az ára
    A Karma tengerében,
    A dimenziók legaljára
    Zuhantok a mélybe.

    Fizetni fogtok mindenért
    Életek ezerével,
    Csak az történik veletek,
    Amit megérdemeltek.

    Ref: Liberóták járják a táncot Híd: A Sorstalanság is egy sors
    Liberóta módra, Híd:És Ti (azt) választottátok
    Szünet nélkül tébolyultan Híd: A Mi utunk egy másik út
    Cinikus vigyorral. Híd: Mi azon megyünk végig.

    Nincs benne ritmus, nincs benne semmi,
    Csak gyűlölet (van) Káoszra éhes.
    Nincs eleje és nincs vége,
    Ez a fajta bármire képes.
    Edda - Pataky Attila

    VálaszTörlés
  14. Tudom a világban nagyon sok kegyetlenkedés történt,történik,az emberek ölték egymást,mindegy milyen indokkal.Csak azt nem értem hogy állítólag van Isten,(bár én nem hiszem),mert hagyta hogy a teremtményei ilyen gonoszak legyenek.A bibliát is emberek írták.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Senki sem születik rossznak.. azzá csak válni lehet. Ne haragudj Istenre hogy szabad akaratot adott egyedül a teremtmények között az embernek, így eldöntheti mindenki hogy hívő lesz, sátánista vagy ateista.

      Megnyugtatlak hogy nem úgy lett a természet, az állatok meg a teljes ökoszisztéma hogy az aminósavra rásütött a nap. Ahhoz hogy ebben meg a darwinizmusban "higyjen" valaki, ahhoz nagyon hülyének kell lenni ;)

      Törlés
  15. Én csak azt nem értem, hogy ha a franbciák ily mértékben szinte kiirtották magukat, hogyan lehetséges, hogy sem a németek, sem az osztrákok nem bírtak velük, nem bírták őket leigázni????? És az elpusztult népséget hogyhogy nem kellett a szomszéd népekből rövid úton és tömegesen pótolni, mint itt a törökdúlás után, ami aztán a kisebbségek drasztikus megszaporodását, és az anyanemzet ellen való fordulást eredményezte volna, ahogy itt is???????
    Nem, nem, nem, nem és nem értem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyobb etnikai tartalékaik voltak, Európa legnépesebb országa voltak. Azóta már nem. Ennek köszönhetően is.

      Törlés
  16. Én Abban látom a
    Probléma lényegét,-
    Hogy van-e az emberekben Isten-hit,-vagy nincs ! Az istentelenek,-vagy Istent mekerülô képmutatók,-vagy fôleg a nyiltan Isten-ellenes gazemberek törvényszerûen mindig a káosz,az erôszak,-és az elnyomás irányába fogják tolni az emberiséget,-meet segíti ôket az "e világ fejedelme"/ a Sátán/ ! De mihelyt betelik az ô ideje Jézus Krisztus visszatértekor,-kártyavárként fog öszeomlani földi birodalma,-s megszűnni minden hatalma ! Bízni kell ebben és harcolni érte életünk árán is,-s akkor a végső győzelem a miénk lesz ! 😊😊😊❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is az Istenbe vetett hit elvesztését látom a földi problémák gyökereként. Nem küzdünk minden nap a bűneink ellen. Ezek: pénzéhség, hatalom éhség, uralkodni vágyás, irigység, lustaság, rosszindulat, önzés és még sorolhatnám.
      Ha a hatalom nem csak kereszténynek mondaná magát...

      Törlés
  17. Köszönöm ezt az írást! Bevallom, nem tudtam - a gimnáziumi történelemkönyvben pár szónál több nem volt, illetve én sem olvastam utána - , hogy ilyen mértékű mészárlás, vagy inkább genocídium történt Vendéé-ben.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése