“A mai európai közélet legfontosabb, – biztató vagy fenyegető? – jelensége a tömegek felnyomulása a teljes társadalmi hatalomig. A tömeg, természete szerint, nem irányíthatja, de nem is tudja irányítani a maga sorsát, arra pedig, hogy a társadalmon uralkodjék, még kevésbbé alkalmas; így aztán elmondhatjuk, hogy Európa ma a legsúlyosabb válságban van, ami csak népeket, nemzeteket, kultúrákat egyáltalában érhet. Ez a válság nem egyszer jelentkezett már a történelem folyamán. Arculata, következményei egyaránt ismeretesek. Ugyanígy a nevét is tudjuk. A tömegek lázadása ez.”
“Noha egyszerűbb csak kijelenteni, mint
analizálni valamit, én ezt a mozzanatot túltelítettségnek,
túlzsúfoltságnak nevezem el. A városok teli vannak néppel. A házak
lakóval. A szállodák vendéggel. A vonatok utassal. A kávéházakat
megtöltik a fogyasztók, az utcákat a járókelők. A híres orvosok rendelői
tele vannak beteggel. A különféle látványosságokon, előadásokon, hacsak
nem túlságosan időszerűtlenek, hemzseg a közönség. A fürdőhelyeket
zsúfolásig töltik a fürdőzők. Ami azelőtt nem szokott különösebb
nehézségbe ütközni: helyet kapni valahol, – ma egyre bonyolultabb
feladattá válik.”
„A tömeg megsemmisít mindent, ami más, ami kiváló, ami személyes, minőségi és kiválasztott. Aki nem olyan, mint az egész világ, aki nem úgy gondolkodik, mint az egész világ, a kirekesztést kockáztatja. És világos, hogy ez az „egész világ” nem az „egész világ”. Az „egész világ” máskor a tömeg és a kivételes, másszerű kisebbség szoros egysége volt. Ma az egész világ a tömeg egymaga.”
„A nivellációk, az alámerülés korában élünk. Elmerülnek a sorsok, elmerül a kultúra a különböző társadalmi osztályok között, elmerülnek a nemek. Nos: a világrészek is elmerülnek. És amikor az európai ember vitális tekintetben sokkal mélyebben állott, ez a nivelláció még nem volt meg, hanem csak elkezdődött. Sőt, erről az oldalról tekintve a dolgot, a tömegek jelentkezése a vitalitás és a képességek mérhetetlen növekedését jelenti be: éppen ellenkezőjét tehát annak, amit Európa válságával kapcsolatban oly gyakran hallunk emlegetni. Konfúzus és zavaros frázis, mely nem tudni, hogy miről beszél, vájjon az európai államokról, az európai kultúráról, vagy ami mélyen mindezek alatt van és ezeknél végtelenül jelentékenyebb: az európai vitalitásról.”
“Nem lehet addig ideákról, vagy véleményekről beszélni, amíg valaki meg nem állapodik bizonyos feltételekben, melyekhez alkalmazkodnia kell, bizonyos szabályokban, amikre a vita során támaszkodhatik. Ezek a szabályok, normák, a kultúra alapelvei. Nem is lényeges, hogy milyenek. Szabályok nélkül, amelyekre mindenki hivatkozhatik, nincs kultúra.”
Ajánlott olvasmány
Megjegyzések
Megjegyzés küldése