Miért szeretik a fiatalok a régi rítust?


http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/12/miert-szeretik-fiatalok-regi-ritust_8.html
Igen, a régi mise „rideg” – ezért is szeretjük, mi fiatalok.

Egy nemrégiben megjelent interjúban, Ferenc pápa kifejezte tanácstalanságát azokkal a fiatalokkal szemben, akik vonzódnak a hagyományos latin miséhez. 
„Mindig is meg akartam érteni, mi áll azoknak a hátterében, akik túl fiatalok ahhoz, hogy a zsinat előtti liturgia korában éljenek, de mégis ezt akarják” „Honnan ez a ridegség?”
Mint egy a liturgikus reformok után született, de a régi rítusú misét preferáló személy, úgy érzem, választ tudok adni erre a kérdésre. 

Először is, a régi mise egyszerűen szebb, mint a modern: jobb ruhák, ünnepélyesebb énekek, több hódolat. A szépség Isten egyik tulajdonsága. Ha a szépség hanyatlik, akkor nehezebb Istent meglátni.

Másodszor, a régi mise egy mélyebb értelmét adja a katolikus identitásnak. Manapság a mise számos plébánián a protestáns istentiszteletekhez vált hasonlóvá. És ha protestánsok szeretnénk lenni, könnyedén áttérhetnénk. 

Ehelyett, szeretném viszontlátni a latint. Ez kezdetektől fogva a nyugati katolikusok nyelve. Ha az ellenvetés ezzel szemben az, hogy ez volt a múltban a legszélesebb körben beszélt nyelv, de most már nem használják az emberek. Akkor legyenek a misék angol nyelven. Vagy talán kínaiul. A latin nem csupán egy holt nyelv, hanem az identitásunk szimbóluma.  

Harmadszor, azt mondanám, a régi mise önmagában rideg. És ez egy jó dolog. Nekünk, a fiatalabb generációnak szükségünk van némi ridegségre. Ugyanis gyenge gondolatrendszerekkel és képlékeny társadalmi közeggel vagyunk körülvéve. Ha a misét valami ridegnek, kompromisszummentesnek és szigorúnak érezzük, ez akár vonzó is lehet. Ha ez csupán valami közösségi esemény, nos, erre a célra jobb helyeket is találhatunk.

Ha mindez nem győzött meg a régi mise időtálló értékeiről, lássuk, ehhez mit szólsz?  Gondolj minden szentre, akiket az évszázadok során ez a liturgia formált. Ha őket ez a mise termelte ki, akkor talán mégsem lehet annyira rossz…


Paolo Gambi
Catholic Herald

Megjegyzések

  1. Én magam is jobban vonzódom a régi Ritusu Sz. miséhez,:, talán azért, hogy gyerekoromban, ahol én élek, még mindennaposok voltak a latin misék, nem is tudom pontosan megfogalmazni. Azonban, örvendezik a lelkem, ha ép egy Régi Ritusu Sz,misén veszek részt.

    VálaszTörlés
  2. A latin mise magyarított szövege nagyon primitív, lélektelen fordítás.

    VálaszTörlés

  3. Szerintem fele magyar
    fele meg latin lehetne
    szövegnek,énekeknek!
    De az új pápától semmi jót nem várok
    inkább rossz várható.
    . 😈

    VálaszTörlés
  4. Zoltán a Zarándok2017. szeptember 27. 9:16

    Magam is a tradicionális szentmise híve vagyok. A II. vatikáni zsinat szörnyű bűne a "modern" mise. Nemigen tanítják nekünk katolikusoknak, de attól még tény, hogy több szent cselekedetet kivettek a miserendből, miáltal kétséges számomra a szentmise értéke. Nyomasztó továbbá a "fiatalos" hangszerelés, értem alatta a hagyományos orgonamuzsika és himnuszok helyetti gitáros tökéletlenkedést. Tavaly gyalog tettem meg a Csákvár és Santiago de Compostella közötti sok ezer km-es zarándokutat, szerencsére Franciaországban többször is volt alkalmam tradicionális szentmisén részt venni. Csak ajánlani tudom hívő római katolikus testvéreimnek!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése