Pjotr Nyikolajevics Vrangel a bolsevikok által rettegett „Fekete Báró” az antikommunista ellenforradalmi erők parancsnoka volt az orosz polgárháborúban. A kozákok legendás vezetőjeként hősiesen állta a sarat a vörösökkel szemben... Bejegyzésünk az ő életéről szól:
Vrangel Novoalekszandrovszkban született, 1878-ban. Egy svéd eredetű balti család gyermekeként. Tanulmányai végeztével belépett egy transzbajkáliai kozák lovasezredbe és harcolt előbb az orosz-japán háborúban, majd az első világháborúban is. A nagy háború előtt 1910-ben végezte el a vezérkari akadémiát, így a világégésben már egy lovas hadtest vezetését bízták rá.
1917-ben kirobbant a bolsevik forradalom, és a háborúban kivérzett cári Oroszországot a belső vörös ellenség kezdte felmorzsolni. Vrangel a Krímbe utazott az események előtt. Itt a bolsevikok letartóztatták és kis híján kivégezték.
1918 augusztusában felcsapott Mihail Vasziljevics Alexejev fehér önkéntesei közé és Anton Ivanovics Gyenyikin alatt a kaukázusi hadsereg élére került. Katonai sikerei ellenére megromlott kapcsolata a jobbágy származású (de nagy tiszti karriert befutott) felettesével, Gyenyikinnel, akit lenézett. A Volga mentén előrenyomulva elfoglalták Caricint (a későbbi Sztálingrád, a mai Volgográd), de a '19 őszére tervezett moszkvai offenzíva stratégiájában heves nézeteltérés alakult ki a két tiszt között. Vrangel került ki vesztesen a vitából, mert összeesküvéssel vádolták meg, le kellett szerelnie és Konstantinápolyba vonult száműzetésbe. A harc közben tovább folyt a kommunizmus ellen.
Amikor Gyenyikint elhagyta a hadiszerencse Vrangelt visszahívtáka megalázó száműzetésből és kinevezték a fehér hadsereg déli erőinek parancsnokává, Gyenyikint leváltva. Vrangel ezzel politikai szereplővé is vált. Meggyőződéses monarchistaként idegenkedett a liberálisoktól, de a lakosság megnyerése érdekében gyökeres földreformot kísérelt meg. A fehéreket támogató Antant támogatását is meg szerette volna nyerni ezzel a lépésével.
1920 novemberében a báró már csak mentette a menthetőt: a félszigetről evakuálást hajtott végre a legközelebbi, antant által ellenőrzött területre, a világháborúban legyőzött Törökországba. A britek által megszállt földre 150 000 katonát mentett ki teljes épségben, ám erői lassan szétszóródtak, nem lehetett őket az idegen katonai fennhatóság alatt egységben tartani.
A báró nem adta fel a visszatérés lehetőségét: négy évvel később is aktívan szervezte az emigráns fehéreket: Létrehozta az Orosz Összkatonai Uniót amivel megállította az ellenforradalmi tábor szétszóródását. Még ebben az évben biztosította Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceget támogatásáról és arra törekedett, hogy idegenben rekedt csapatait állandó készültségben tartsa az Oroszországba való visszatéréshez.
Épp Brüsszelben szervezkedett amikor 1928 áprilisában elragadta a halál: a Szovjetunióba akart küldeni mindenre elszánt fehér katonai terrorsejteket, hogy a kommunisták addig se lélegezhessenek fel, amíg ő erőt gyűjt a harcra. Gyermekei szerint szovjet ügynökök mérgezték meg, hogy megakadályozzák a titkos fehér alakulatok kiképzését. (A Vrangel család brüsszeli komornyikja állítólag szovjet kém volt.) Ha így volt, sikerült nekik, de férfias, ellenforradalmi helytállását nem tudták elhomályosítani: mind a mai napig minden ellenforradalmi szellemiségű ember példaként tekint a fekete báróra.
A kommunistákban mély nyomot hagyott alakja, a vörös hadsereg egyik leghíresebb indulójában is róla énekelnek:
"A fehér hadsereg és a Fekete Báró
A cári trón helyreállítására készülnek,
De a tajgától a brit tengerekig
A vörös hadsereg a legerősebb!"
...a vörös csillag diktatúrája mégis lehanyatlott.
De a forradalom és ellenforradalom harca folytatódik...
Sajnos abban az időben is hiányzott az összefogás. Ha félre tudták volna tenni az ellentéteiket, lehet hogy ma mást olvashatnánk a történelemkönyvekben. Az is sokat segített a vörösöknek, hogy rengeteg cári tiszt állt át az oldalukra. Később megkapták ugyan a jutalmukat a tisztogatások alatt, de az ellenforradalmárok leverésében rengeteget segítettek ezek a tapasztalt tisztek.
VálaszTörlésTény, hogy külön utakon jártak a fehér mozgalom vezetői. Az antant támogatása sem volt elegendő. Nálunk magyaroknál '19-ben a román megszállás eléggé megingatta a vörös uralmat, hogy az ellenforradalmi erők átvegyék a hatalmat. Az antant itt sem volt túl aktív segítő. Megtűrte a fehéreket az általa megszállt területeken (pl. Szeged).
TörlésAz orosz esetben a legnagyobb probléma az volt, hogy a hadsereget nem sikerült a háborút követően fenntartani (ahogy egyébként nálunk sem). A cári csapatok könnyűszerrel végezhettek volna a vörösökkel akkor amikor a hatalomátvétel zajlott. Akkor még a legnagyobb fehér tisztek is meg voltak bénulva a kaotikus helyzettől. Csak akkor eszméltek föl, amikor már késő volt.
A kaotikus helyzet előidézésében sajnos aktív szerepe volt a németeknek. Valószínűleg akkor még senki sem vette komolyan a kommunizmust, mint veszélyt. Szerintem inkább a különbéke kikényszerítésére játszottak, amit a kialakult helyzet miatt kénytelen lett volna kérni a cár. Amíg pedig az ország belügyeivel lett volna elfoglalva, addig ők megnyerik a nyugati frontot és aztán fordulnak keletre. Nem gondolom, hogy ekkor még komolyan hitt volna bárki is a csőcselék győzelmében. Ami pedig az antantot illeti ők is érdekeltek voltak a kialakult helyzet fenntartásában, legalább is a háború után, mert nem kellett az oroszokkal osztoszkodni. Ami pedig a forradalmat illeti, talán úgy gondolták, majd ez is megoldódik magától akár a franciáknál. Majd szépen elege lesz belőle a népnek, aztán jön valaki, aki egy huszárvágással megoldja az egészet. Vagyis sem energiát, sem figyelmet nem szenteltek neki eléggé. Sajnos a történelem ezt megcáfolta. Nagyon is komolyan kell venni a kommunizmust, a liberalizmust és bármely más irányzatot ami a kialakult rend ellen fellázad és így próbál hatalomra jutni.
TörlésA németek valóban komoly pénzeket mozgattak meg a bolsevik felforgatás érdekében. Ez utána Németországban is visszaütött, hiszen a német agitátorok részben hazamentek és otthon folytatták tevékenységüket.
Törlés