Pogány gyökerek




A kereszténység válságban van, a szekularizmus pedig szimplán unalmas ezért sokan nyúlnak vélt vagy valós pogány gyökereik után. Ez az újpogány erőlködés valószínűleg elborzasztaná a régi pogányokat, akik tradicionális emberek voltak és nem egy röhejes posztmodern vergődés volt az életük.

Az egykori pogányok nem a panellakásukból mentek ki az erdő szélére ütni a sámándobot. Nem zagyváltak össze mindenféle ezoterikus fantazmagóriát, hanem kemény törvényeknek és erkölcsöknek vetették magukat alá. Ez az, amire az újpogány képtelen. Pont azért hagyja el a kereszténységet, mert terhes számára a tekintélytisztelet, a liturgia rendje, az Isten előtti hódolat, a szabályok és az erkölcsi rend. Nem az eszméiből következik a romlott élete, hanem fordítva: szabadosságát ideologizálja meg, bűneiből csinál erényt. Ez az elképzelhető legnagyobb gyengeség, amely önbálványozáshoz vezet.

Persze az önimádat kivetíthető, absztrahálható... Természeti erőkben, tárgyakban, képzelt vagy valós spirituális tényezőkben is elhelyezhető az imádat tárgya, a lényeg csak az, hogy ne Jézus Krisztus előtt kelljen fejet hajtani. A keresztény teológia és filozófia évezredes hagyományaira fittyet hányva vetik be magukat pogányaink a jurtákba, ahol réveteg tekintetüket a turulmadárra (vagy valami hasonlóra) függesztik. "Ez a miénk!"-Tör fel belőlük a gőg. Ez ugyanis a legfőbb kritérium. Az Isten csak magyar lehet. A pogány gondolatmenet szerint nem az ember teremtetett Isten képmására, nem a transzcendens ad mintát ennek a világnak, hanem az istenit kell belegyömöszölni a mi kicsinyes kategóriáinkba. Miként a földön, úgy a mennyben is.

De ez csak az érzések szintjén jelentkezik, a pogányok ugyanis emocionális benyomásaik fogságába zártan élnek. Míg férfiatlannak tartják a keresztényeket, addig ők a legnőiesebb "vallásgyakorlat" folytatói.

Colonel

Megjegyzések