Kolcsak admirális, az ellenforradalmár

http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2015/12/kolcsak-admiralis-az-ellenforradalmar.html


Tőle rettegett Lenin és Trockij. Ő állt az orosz ellenforradalom élére, hogy szétzúzva a bolsevik forradalmi kormányt helyreállítsa az orosz monarchiát. A három háborúban acélossá edződött tengernagy, a fehérgárdisták vezetőjeként mártírhalált halt  Kolcsak admirális. Bejegyzésünkben őt mutatjuk be:


Alekszandr Vasziljevics Kolcsak 1874. november 4-én született orosz katonatiszti családba. A családi hagyományt követve a cári haditengerészeti akadémián tanult, ahol kiváló eredménnyel végzett. Tudományos érdeklődése és intelligenciája alkalmassá tette, hogy két sarki expedíción is hidrológusként kutatómunkát végezzen. Az 1904–1905-ös orosz–japán háború poklában torpedóromboló parancsnokként állt helyt. Stratégiai érzékének és céltudatosságának köszönhetően gyorsan emelkedett a ranglétrán, az első világháborúban már  a balti flotta vezérhajójának parancsnokaként szolgálta a cárt, innen a még a nagy háború alatt ellentengernagyi előléptetéssel áthelyezték a fekete-tengeri flotta élére. Ezután következett be Oroszország katasztrófája. Az 1917-es  bolsevik forradalom. A II. Miklós cárhoz feltétlenül hűséges Kolcsaknak le kellett szerelnie. Ezután sem marad tétlen...
 

1918 októberében csatlakozik az ellenforradalmi erőkhöz, az omszki antibolsevik kormány hadügyminisztere lesz. Egy hónapig sem tölti be miniszteri székét: megelégelve a fehér kormány gyengekezűségét, kezébe vette az irányítást és magát Oroszország főkormányzójává kiáltotta ki. A fehérgárdisták előtt a monarchia helyreállításának és a bolsevizmus megbuktatásának célja lebegett. Kolcsak ennek érdekében igyekezett a különböző vörösökkel szemben álló politikai táborokat egyesítve minden antibolsevista erőt maga mögé állítani. Az antanthatalmak, Nagy Britannia és Franciaország látva a volt orosz szövetséges összeomlását, inkább a számukra is elfogadható Kolcsakot támogatták, mint a vörösöket. 

1919 márciusában a fehér csapatok bámulatos előrenyomulása komoly fejtörést okozott Leninnek. Az ellenforradalmi erők áprilisra elérték a Volga vonalát. Csak Kolcsak csapatai több mint három Magyarországnyi területet foglaltak vissza a bolsevik kormánytól. A főkormányzónak azonban nem kellett csak saját katonáira támaszkodnia. 

A Baltikum felől a legendás stratéga, Nyikolaj Nyikolajevics Jugyenics altábornagy húszezres seregével Petrográd felé menetelt. A Krím és a Kaukázus felől a vörösök által méltán rettegett "fekete báró" Pjotr Nyikolajevics Vrangel seregei csatlakoztak az ellenforradalomhoz miközben Kolcsak erői keletről magabiztosan közeledtek Oroszország szíve felé. 


A Kreml megbolydult, mint egy vöröshangyaboly eső előtt. A kommunista forradalmárok fanatikus harcot indítottak. Lev Davidovics Trockij kétmillió háromszázezres tömeget mozgósítva a vörösök minden erejét megfeszítve szorította vissza Kolcsak katonáit.  Ahogy a hadi helyzet fordult, úgy hátrált ki lassan az antibolsevista erők mögül az antant. 1920 elején amikor csapatainak jó része már megsemmisült, hiába kért segítséget tőlük az orosz főkormányzó, menedékjogát is megtagadták: hagyták őt a bosszúszomjas bolsevikok kezére jutni.





A vörösök 1920. február 7-én kivégezték Kolcsakot

Nyugaton és délen lassan kihunyt az ellenállás lángja; Vrangel bámulatos katonai teljesítménnyel mentette a menthetőt a Krímből evakuálva megmaradt csapatait. A távol-keleten még 1922-ig kitartottak a fehérek, míg a kommunista forradalom egészen igája alá nem hajtotta Oroszországot. Az ellenforradalmárok vagy meghaltak, vagy emigrációba kényszerültek. 

Kolcsak története azonban itt nem ér egészen véget...


Horthy Miklós magyar kormányzó 1942 tavaszán levelet kapott a a kivégzett admirális özvegyétől Sophie Kolcsaktól. A hölgy Horthyhoz, mint ellenforradalmárhoz és mint tengernagyhoz, abban a reményben folyamodott, hogy az orosz területeket megszálló magyar csapatok a segítségére sietnek. „Uram orosz földön harcban esett el ugyanazon ellenséggel szemben, amely fölött Ön hazájában győzelmet aratott és amely ellen Ön jelenleg is küzd.”-írta levelében. A magyar hadsereg a kormányzó utasítására fölkereste Kolcsak özvegyét és családját, őket új lakáshoz juttatta és megfelelő mennyiségű élelemmel látta el. Fehérek között ez becsületbeli ügynek számított.

Örömmel nyugtázhatjuk, hogy Kolcsaknak az utóbbi időben egyre több szobrot, emlékhelyet szentelnek Oroszországban. Kultusza ellensúlyozni látszik a világ legnagyobb országában oly erős posztkommunista nosztalgiát. Kolcsak életéről Andrei Kravchuk rendezésében filmet is forgattak 2008-ban, "Az admirális"-címmel. A film magyarul is megjelent, érdemes megnézni.

Megjegyzések