A forradalom lángjai Párizsban





Május 27-e van, ezen a napon verték le 1871-ben a párizsi kommünt. "Szívén van átverve a Kommün s haldoklik; porba van tiporva a szabadság eszméje a dicső néppel s a büszke várossal."-írta a korabeli Népszava és a baloldal máig nagy kegyelettel emlékezik meg azokról a napokról, amikor Párizs a vörösök kezére került. Az orosz bolsevikok, a spanyol köztársaságiak, az anarchisták és a '68-as kultúrmarxisták egyaránt példaként tekintettek a párizsi kommünre. Lássuk mi is történt a francia főváros utcáin 1871-ben:

Amikor III. Napóleon seregei megalázó vereséget szenvedtek Moltke tábornagy seregeitől és a német haderő Párizs felé vonult, a városban már lázadások törtek ki. Az ellenállás megtörése után a poroszok jó érzékkel a versailles-i kastély tükörtermében jelentették be a Német Császárság létrejöttét. 

Új nemzetgyűlés alakult, amelyben többségben voltak a royalisták, ám a politikai helyzetet nem sikerült konszolidálniuk. A fővárosban lázadás tört ki és megalakult a 92 tagú kommün. Reformjaik a szekularizáció, a kollektivizálás az egalitarizmus és a terror jegyében állt. A kommunisták utólag nem csak ezen okokból csodálták és tekintették a proletárdiktatúra egy korai megvalósulásának a kommün uralmát, hanem azért is, mert szerintük nem volt magántulajdon. Tévedtek, mert volt, a forradalmi folyamat még nem jutott el arra a pontra, hogy ilyen gyökeresen felforgassa az emberi élet rendjét.



A kommünárok túszokat ejtve és gyilkolva tartották rettegésben a várost, miközben demokráciáról és szabadságról szónokoltak. Utódaik, akik könnyes szemmel emlékeznek "hőstetteikre" hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mi is tartotta fenn az uralmukat. "Vajon a párizsi kommün fennmaradt volna akár egyetlenegy napig, ha ez a hatalom nem használja fel fegyvereseit a burzsoázia ellen?"- Teszi fel a kérdést Friedrich Engels. Nyilvánvalóan terror nélkül nem lett volna fenntartható a kommün, a forradalom természetellenes állapota vérontás nélkül sosem tartható fenn.

A vörösök általában a barbarizmus netovábbjaként szokták emlegetni azt, amikor Hitler utasítást adott Párizs fontosabb, reprezentatív épületeinek aláaknázására és felrobbantására, ha a szövetségesek elfoglalnák a várost. A kommünárok a Wehrmachttal ellentétben végre is hajtották ezt a tervet, hiszen amikor a francia kormánycsapatok és a porosz erők közeledtek, hogy eltapossák a forradalom lángjait, a lázadók felgyújtották (a teljesség igénye nélkül:) a Városházát, a Louvre-t, a Palais Royal-t, a  a Rendőrprefektúrát, a Pénzügyminisztériumot, az Államtanács székházát, a Becsületrend központját, a Legfelső Bíróság épületét, és a Tuileriák palotáját és több színházat. 



A németek elengedték a hadifoglyaikat, hogy a francia reguláris erők minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a kommün leverésébe. A győzelmet követően kivégezték a kézre került kommünárokat. 

A vörösök ma emlékeznek a kommün bukására. Elmorzsolnak egy könnycseppet a Marx-összes fölött és egy nagyot sóhajtanak. Mi konzervatívok és ellenforradalmárok pedig azon tűnődünk, vajon még hányszor kell vérnek folynia olyan eszmékért, amelyek az utópiákat akarják a világra erőltetni...


Megjegyzések

  1. Frankel Leóról még mindig utca van elnevezve Budapesten...

    VálaszTörlés
  2. Paul von Hindenburg emlékei a párizsi kommünről:

    Emlékszem, május 23-án különösen az volt a benyomásom, hogy Párizs egész belvárosát pusztulás fenyegeti. A hely állapotát a kiáradó menekültek a legkirívóbb színekben festették le. Úgy tűnt, a tények a legkevésbé sem maradtak el e mesék mögött. Gyújtogatás, fosztogatás, túszok meggyilkolása – röviden minden olyan kórtünet, amit manapság bolsevizmusnak neveznek, s amely egy háborúban megsemmisült államrendre jellemző, már itt megnyilvánult. Egy szabadon engedett kommün-vezér fenyegetését, mely szerint „a kormánynak nem volt meg a bátorsága, hogy lelőjön, de nekem megvan ahhoz, hogy én végezzek vele”, láthatóan meg kívánták valósítani. Hogy a korábban oly erős és érzékeny francia nemzeti érzést milyen mértékben sikerült kioltaniuk, azt jól mutatja az alábbi nyilatkozat:

    „Az ellenség szeme láttára döfjük szuronyainkat kormányzatunk hátába”.

    Láthatjuk, hogy a világ megjavítását célul kitűző bolsevik törekvés, ahogyan azt nemrégiben mi is megtapasztalhattuk, még csak az eredetiség igényével sem léphet fel.

    Forrás: http://templummartis.blogspot.hu/2016/10/paul-von-hindenburg-parizsi-kommunrol.html

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése