Ellenforradalmi manőver

   

A keresztény civilizáció történelme egy veszélyes kanyarokkal teli úthoz hasonlít. Vannak pillanatok, amikor nem tudjuk, merre tartunk és jó irányban haladunk-e. Az utunk a nagy politikai és kulturális forradalmak, az egyházszakadások, és válságok mentén vesz olyan éles kanyarokat, amelyek ívét előre senki sem látja be.

A megújulás, a reform, ami minden évszázadban újra és újra szükségessé válik, mindig kockázattal jár. A maga korában Assisi Szent Ferenc is feszegette a fennálló kereteket, de bevette azt a bizonyos kanyart és az úton maradt. Luther már nem volt ilyen ügyes motoros. Akrobatikusan bedöntötte a motort, de a protestantizmus szakadékába sodródott, miközben az út Trident felé vezetett tovább. 

A konzervatívok általában szeretik kitáblázni az ilyen veszélyes útszakaszokat. Van, hogy még sebességkorlátozást is bevezetnek, mert a forradalmi száguldás helyett minden kanyarba lassan és óvatosan akarnak behajtani. Az ellenforradalmárok hozzáállása más. Ők tudják, hogy már felgyorsult a jármű, és nem fog lelassulni az ominózus szakasz előtt. 

Nincs visszaút, bármi is történjék a kanyarban, az uralmat fenn kell tartani (vagy vissza kell nyerni) a jármű fölött. Ezért a jó motoros ellenkormányoz a kanyarban és nem fél kockáztatni. Minél jobban bedől, annál erősebben tartja a kormányt az ellenkező irányba. Persze ez így egyszerűnek hangzik, de bármilyen erős és ügyes is lehet, a kritikus pillanatban bizony csúsznak a gumik, és egy pillanat alatt a kanyarban is balról előző forradalmárok sorsára juthatunk. Ekkor kell tekintetünket a kívánt menetirányra szegezni és megőrizni a hidegvérünket. Oda kell néznünk, ahova érkezni akarunk. 

Ezt teszik az ellenforradalmárok. Amikor a kisodródás veszélye fenyeget, a megfelelő irányba tekintenek, és fegyelmezetten veszik a történelem kanyarait. Száguldó korunkban ez a mutatvány már nem csak a célba érésünk és az életben maradásunk feltétele, de a létező legjobb kaland is egyben. 

Írta: Colonel

Ellenforradalmár-blog