Kambodzsa - Négy év demokratikus népirtás

Ha egy társadalom az utópiák felé fordul, mindig megfürdik a saját vérében. A kambodzsai kommunisták négy év alatt koponyákkal kövezték ki a kommunizmushoz vezető utat. 

A kambodzsai marxisták radikális szárnya az ötvenes években fegyveres felkelést akart kirobbantani a francia gyarmati erőkkel szemben. Későbbi vezetőjük Pol Pot, párizsi tanulmányai során az egykori francia forradalomból is merített inspirációt, és a francia fővárosban vált forradalmárrá. (Ekkor a francia szavazók egynegyede voksolt a kommunistákra!)

Négy éves európai tartózkodása azzal ért véget, hogy minden vizsgáján megbukott és megvonták az ösztöndíját. 1953-ban tért vissza Kambodzsába, ahol franciák ellen harcoló vietnámi elvtársaihoz csatlakozott. A franciák kivonulását követően Szihanuk herceg kezébe került a hatalom. Pol Pot magániskolai tanárként dolgozott és illegalitásban szervezte a kommunista mozgalmat, míg 1963-ban ő nem lett az "Egyes számú testvér". 

Észak-vietnámi segítséggel kezdte meg dzsungelből folytatott gerillaháborúját. A vörösök az elhúzódó véres harcokat követően 1975 áprilisában vonultak be a fővárosba, Phnompenbe és magukhoz ragadták a hatalmat. A francia forradalom mintájára új időszámítást vezettek be, és ettől kezdve az ország neve Demokratikus Kambodzsa lett. Az öldöklés immár állami szinten intézményesülhetett. Pol Pot kijelentette, hogy a győzelem után is folytatni akarja a háborút. "Az egész országra kiterjedő támadást intézünk."-mondta és meg is tette...

A tökéletes kommunizmust akarta megvalósítani, ezért nem csak a magántulajdont törölte el, hanem a pénzt is. A városokat megszüntette és lakosságukat vidéki munkatáborokba deportálta. Hívei elkezdték a vallás és a család pusztítását is: a szerelmet szisztematikusan fel akarták számolni azzal, hogy a családtagoknak és pároknak az érzelmeiket tilos volt kimutatniuk egymás felé. 

Agrárkommunista utópiájuk nevében saját marxista gyökereiket meghazudtolva hátat fordítottak az internacionalizmusnak és etnikai alapú népirtásba fogtak. A gyilkolás hamarosan logikátlan őrületté vált.

A rendszer nyíltan meghirdette népirtó politikáját, miszerint az országnak egyszerűen nincs szüksége nyolcmillió lakosra. Ennek egynegyedét bőven elegendőnek tartották. Botokkal és csákányokkal verték agyon áldozataikat, hogy spóroljanak a lőszerrel. Egy idő után már nem csak nemzetiségi, vallási vagy osztály alapon végezték ki az embereket: a szemüvegeseket is kivégezték. A védtelen embereken a szadizmusukat is kiélhették, sokakat puszta gyönyörűségből halálra kínoztak.

Ügyeltek az utánpótlásra is, de a fiatalabb kivégzőkkel legyilkoltatták az idősebbeket. Miközben Pol Pot és forradalmi köre meg volt róla győződve, hogy a lehető legjobb útra terelték hazájuk sorsát, négy év leforgása alatt megsemmisítették az ország lakosságának 21%-át (minden ötödik ember meghalt, azaz 1,7 millió ember). 

A baloldali utópistáknak nacionalizmusuk lett a végzetük: a vietnámi kisebbség legyilkolását kommunista szomszédjuk sem tűrhette tovább, ezért a vértengerbe fulladt országra támadt. Pol Pot optimistán értékelte a helyzetet: számításai szerint Vietnám lakosságának és hadseregének teljes lemészárlásához minden katonájának "csak" harminc vietnámival kellett volna végeznie. Logikája kevésnek bizonyult a túlerővel szemben és 1978-ban a vietnámi hadsereg viharos gyorsasággal szállta meg Demokratikus Kambodzsát. 

Pol Pot a kommunizmusból kiábrándultan a dzsungelben folytatta Vietnám-ellenes gerillaharcát, ám 1998-as haláláig többé már nem térhetett vissza a hatalomba.

Ez a röpke négy év egyike azoknak az időszakoknak, amikor a baloldali utópizmus szabad kezet kapott a történelem alakítására. 

"A marxizmus egy szép eszme volt, csak félreértették és elferdítették." szokták mosdatni a tömeggyilkosságokhoz vezető utópiát a baloldaliak. 

Nem.

A marxizmust és a kulturális marxizmust is (!) gyökerestül kell kitépni a társadalmunkból: a logikai előfeltételeivel együtt.