Houellebecq esete a szexuális forradalommal

Megkezdjük irodalmi rovatunkat, amelyben a forradalom előretörésének nehezebben megragadható momentumait fogjuk megidézni. Részlet következik Michel Houellebecq Behódolás-című regényéből.
     

"Amint megérkeztem a baszk vendéglőbe, ahová Aurélie-t hívtam meg vacsorázni, rögtön rájöttem, hogy gyászos este áll előttem. A két üveg fehér Irouléguy ellenére, amit jószerivel egyedül ittam meg, egyre nehezebbé, majd egyenesen lehetetlenné vált fenntartanom a megkívánt szívélyes hangú társalgást. Bár nem tudtam volna megindokolni, miért, tudtam, hogy tapintatlanság, sőt lehetetlenség közös emlékekkel előhozakodnom. 

Az rögtön nyilvánvaló volt, hogy Auréline-nek nem sikerült házastársi kapcsolatra lépnie senkivel, a futó viszonyok egyre nagyobb undort ébresztettek benne, érzelmi élete pedig a visszafordíthatatlan és végleges katasztrófa felé araszolt. 

 

Különféle jelekből kiolvashattam, hogy legalább egyszer megpróbálta pedig, és nem épült fel a kísérlet kudarcából; olyan keserűen és haragosan emlegette hímnemű kollégáit (jobb híján végül a munkájánál lyukadtunk ki, a bordeaux-i borvidék nemzetközi szindikátusának kommunikációs igazgatója volt, nagyon sokat utazott, főleg Ázsiába, hogy a nagy francia borokat népszerűsítse), hogy kegyetlenül nyilvánvalóvá vált: Aurélie-t rendesen megtiporta a sors. 

Meglepődtem, amikor a taxiban megkérdezte, nincs-e kedvem felugrani hozzá egy pohár italra, igazán nagyon rossz passzban lehet, gondoltam, és még ránk sem záródott a lift ajtaja, már tudtam, hogy nem fog történni semmi, még ahhoz sem volt kedvem, hogy meztelenül lássam, igazán szívesen elkerültem volna a dolgot, pedig végül is megtörtént, és csak azt igazolta, amit előre éreztem: 

Aurélie-t nemcsak érzelmi síkon tiporták meg, de a teste is jóvátehetetlen károkat szenvedett, a segge és a melle lesoványodott, összement, petyhüdt, csüngő húsfelületek maradtak csupán; Aurélie nyilván soha nem tud, és soha többé nem is fog már vágyat ébreszteni senkiben. 

A Sandrával elköltött vacsora körülbelül ugyanezen forgatókönyv szerint alakult, némi egyedi vonásokkal (tenger gyümölcsei-vendéglő, egy multinacionális gyógyszeripari cég titkárságvezetője), és nagy vonalakban a befejezés is hasonló volt, leszámítva, hogy Sandra, mivel gömbölydedebb és derűsebb volt Aurélie-nél, nem keltett olyan kétségbeesett és elhagyatott benyomást. 

Mélységesen mély, gyógyíthatatlan volt az ő szomorúsága is, és tudtam, hogy a végén mindent elborít majd; Aurélie-hez hasonlóan lényegében Sandra is egy olajszennyezésben vergődő madár volt, de, ha fogalmazhatok így, ő egyelőre még képes volt meg-megemelinteni a szárnyait. 

 

Egy-két éven belül végleg fel fog hagyni a férjhez menési kísérletekkel, és pislákoló érzékiségének késztetésére fiatal férfiak társaságát fogja keresni, pumává változik, ahogy ifjúkoromban hívtuk ezeket a nőket; ez nyilván eltart majd néhány évig, a legjobb esetben akár egy évtizedig is, amíg a teste immár visszafordíthatatlanul szétesik, végleges magányra kárhoztatva őt."