Krisztus király és a forradalmak

Rex sum ego- „Király vagyok.”[1] - Nolumus hunc regnare super nos – „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk”[2]

A katolikus tanítás szerint kétezer éve és a világ végezetéig e két tengely körül forog a világtörténelem.[3] Ezeken dől el a népek fejlődésének iránya, társadalmak és annak alkotóelemeit képező egyének boldog-vagy boldogtalansága.

Ezzel a tétellel összhangban áll XI. Pius pápa Quas primas apostoli körlevelében megfogalmazott gondolatmenete.

„Az első körlevélben, amelyet a pápai trón elfoglalása után az összes püspökökhöz intéztünk, az emberi nemet sújtó és gyötrő bajok legfőbb okait kutatva, világosan rámutattunk, hogy ama bajok árja azért zúdult a világra, mert az emberek nagy része az Úr Jézust és az Ő szent törvényét száműzte a magánéletéből, a családból és a közéletből, s hogy mindaddig nem ragyoghat föl a népek közt tartós béke biztos reménye, amíg az egyének és az államok az Üdvözítő uralmát elvetik és elutasítják.”[4]

Fölmerül a kérdés, ha a katolikus egyházfő 1925-ben ilyen tragikusnak látta a krisztusi tanítás helyzetét a temporális szférában, mit mondana ma? Hányan száműzték azóta az Úr Jézust magánéletükből, családjukból és a közéletből?

A modern jogbölcselet pontosan ezt teszi, amikor elutasítja Krisztus királyi fölségjogát. Ezzel szemben áll a keresztény bölcselet, ami elismeri az Isten-adta természetjogot (lex naturalis) és a külön kinyilatkoztatáson alapuló pozitív isteni jogot (lex divina positiva): a dogmatikai és egyházkormányzati tényeket.[5]

A katolikus tanok szerint a történelem végcélja Krisztus királysága. Krisztus, a fölkent király. „Minden hatalom nekem adatott a mennyben és a földön.”[6]

Krisztus királysága elsősorban az a méltóság, amely alapján az Istenember nem csupán az emberi társadalomnak, hanem a mindenségnek is Ura, törvényhozója, kormányzója és bírája.[7] Ebből következik, hogy bűn szempontjából (ratione peccati) az állam mindenkori feje és tagjai de iure et de facto alá van vetve Krisztusnak és ebben az értelemben az Egyháznak is.[8]

A kereszténység történetéből világosan látszik, hogy az Egyháznak három jelentős korszakban kellett küzdelmet folytatnia Krisztusért.

Keletkezése első pillanatától kezdve Krisztus istenségéért. Ugyanis ezt kellett védelmeznie az apostoloknak a zsidókkal szemben, majd ezt támadták évszázadokon át az eretnekek a krisztológiai harcokban. Végül az első egyetemes niceai zsinat (325) dogmatikai döntése állított diadalemléket az arianizmussal szemben.

Krisztus földi hatalmáért kibontakozó ütközetben a középkor századai során mutatkozott meg az Ecclesia militans szellemisége.

A harmadik korszakban Krisztus lelkek feletti uralmát óvta az Egyház. A protestantizmussal megjelenik az individualizmus, amely Krisztus uralmával ellentétben az egyén véleményének és akaratának uralmát hirdeti.[9] Ennek ékes bizonyítéka a sola scriptura elve, amely önkényes interpretációval párosulva a történelem tanúsága szerint darabokra szakította a kereszténységet, ezzel elaprózta annak erejét, érdekérvényesítő képességét.

A sok győzelmet arató Egyház sohasem tudta véglegesíteni diadalát. A reneszánsztól kezdődően megindult egy forradalmi folyamat, aminek jelenkorukig három és fél állomása volt. Ennek katalizátora az eredendő bűn következtében működő gőg (superbia) és az érzékiség (sensualitas) elhatalmasodása az emberben. Az első stáció a reneszánsz és a reformáció az imádkozók (oratores) társadalmi rendjével szemben. A második a liberalizmus a küzdők (bellatores) második társadalmi rendjével szemben. A harmadik a kommunizmus a dolgozók (laboratores) harmadik társadalmi rendjével szemben. A kibontakozó negyedik forradalomra a 1968-as események hívták fel a figyelmet.

A folyamat eredményeképp odáig süllyedtünk, hogy Péter örököse Fatima helyett Luther 500 éves forradalmára emlékezik.


Krisztus király ünnepén,
imádkozzunk a Szentatyáért!







_______________________________

[1] Ján. 18, 37.

[2] Lk. 19, 14.

[3] Bernhard Zsigmond S. J. : Krisztus a társadalom királya, 1926. Magyar Kultúra

[4] XI. Pius: Quas Primas apostoli körlevél

[5] Lányi Ede S. J. : Krisztus királysága és a keresztény államelmélet, 1926. Magyar Kultúra

[6] Mt. 28, 19.

[7] Dr. Horváth Sándor O.P., 1926. Krisztus királysága, CREDO, Budapest, 1.

[8] Lányi Ede S. J. : Krisztus királysága és a keresztény államelmélet, 1926. Magyar Kultúra

[9] Dr. Horváth Sándor O.P., 1926. Krisztus királysága, CREDO, Budapest, 10-11.