A budai Kiss János altábornagy utca hajdan, egy mára csak kevesek által ismert csendőrtábornok nevét viselte. A hazájához mindhalálig hű Fery Oszkár és két társa 1919-ben vált a vörös terror áldozatává: ezzel írta fel nevét az utcanévtáblákra és emelkedett nemzeti vértanúink közé.
Az Ellenforradalmár-blogon nem csak az ellenforradalmiság politikai-filozófiai nézőpontját igyekszünk ismertetni, hanem azt a történelmi örökséget is, amely az elmúlt évszázadok utópisztikus diktatúrái elleni harcban jött létre. Illő, hogy megemlékezzünk 1919 magyar hőseiről, a vértanúkról, akik hitünkért és hazánkért haltak meg. Sorozatunkban már írtunk Kucsera Ferenc atya mártíromságáról [a bejegyzés > itt < olvasható], most három hadfiról szeretnénk megemlékezni:
Fery Oszkár 1860-ban született Rimaszécsen. Önkéntes katonai szolgálata és a jogi egyetem elvégzése után állt csendőrnek és a ranglétrán emelkedve az ország több városában is védte a rendet, míg Kolozsváron kötött ki ezredesként. A szent istváni birodalom integritásához ragaszkodva keményen lépett fel a román nacionalizmus törekvéseivel szemben. Az első világháborúban már tábornoki rangban szolgált, amikor a románok lerohanták Erdélyt. Az összeomlás közepette az embereket vagyonukkal együtt mentette ki a megszállók elől.
A háború után nem üldözte a hála - a forradalmi kormányok csendőrellenességét tapasztalva nyugállományba vonult. 1919 júliusában már érezte, hogy a vörös terror elől aligha menekülhet, és lányától így búcsúzott egy levelében: „Kis leányom, érzem, hogy többé nem látlak, de… tisztán és nyugodtan halok meg, mert amit csak ember megtehetett a hazáért, azt nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy megtettem.”
Két héttel később már jött is érte a vörös őrség. Június 14-én hallgatták ki először:
Kubovszki vádbiztos a fejére olvasta, hogy nem kommunista, sőt még csak nem is szocialista, mire Fery határozottan kijelentette:
Nem, én royalista vagyok.
Nyíltan vállalta ragaszkodását mindahhoz, aminek elpusztítására tört a forradalom. Ez egyet jelentett az „államellenes összeesküvéssel”. A vörös terroristák a Mozdony utcai tanítóképző főiskola pincéjébe hurcolták, ahol két csendőr társával, Borhy Sándorral és Menkina Jánossal együtt, három nap alatt halálra kínozták őket és holttestüket a Dunába vetették.
Egy évvel később ugyanezen a parton már csendőrök díszsorfala előtt mondta Pekár Gyula államtitkár ezeket a szavakat:
„A te hullámaid nagy folyó, hazánk gyöngye, talán szenvedéseink szimbóluma. Ezer éve pogányok taszították le a hegyről itt a közelben Szent Gellért püspököt. Ezer év után pedig szintén pogányok temették itt hullámsírba Fery altábornagyot, Borhy és Menkina csendőrtörzstiszteket.
Amint Szent Gellért áldozata kivirult, úgy a Ti vértanúságtok törzséből hajtson ki a nemes hazaszeretet gallya. Fogadjátok a nemzet koszorúját, mely zöld, mint szívünkben emléketek. Cserlevél és pálma illet meg titeket. S te nagy folyó, amely még meg fogod látni a magyar dicsőséget, vidd el Mohács, Nándor alá és hirdesd, hogy él még a magyar!”
A Horthy-korszakban a Mozdony utcát átnevezték Fery Oszkár utcára. Ma is márványtábla őrzi emlékét. Ha a XII. kerületben járunk, egy főhajtás erejéig álljunk meg a Kiss János altábornagy utca 40. előtt. [Utcakép itt]
Fery, Borhy, Menkina! Nem felejtünk el Titeket!
Hiánypótló írás!
VálaszTörlés