Kulturális marxizmus, bevándorlás, gender, kultúrharc, metapolitika. Ezek az igen időszerű címszavak foglalkoztatják az új jobboldal munkájában részt vevő svéd üzletembert Daniel Friberget, aki az ellenforradalmiság kérdéskörét sem kerüli meg A jobboldal visszatér című művében.
Egy könnyű röpiratról beszélünk, nem a jobboldal "Bibliájáról" (Bibliából csak egy van). A szerző célja szemlátomást az, hogy bemutassa a svéd jobboldal (és saját) politikai küzdelmeit és lehetőleg tematizálja, fogalmakkal befolyásolja a jobboldali diskurzust. Az eredmény érthető módon elég propagandisztikus lett. Aki régebb óta foglalkozik az ellenforradalmisággal, a konzervatív forradalom szellemiségével, a gender-ideológiával, a demográfiai válság várható következményeivel, annak kevés újat mondhat a szerző, hisz egy fejezet kivételével mindben egy vitairat dinamizmusával agitál az európai liberális baloldal ellen (nagyon helyesen).
- Definiáljunk!
A fejezet, amiért mégis érdemes kézbe venni a kiadványt, egy rövid "metapolitikai szótár", amely az új jobboldal kulcsfogalmait határozza meg. A szóhasználaton sok múlik, aki tematizál, aki a fogalmakat a politikai jelenségek mellé rendeli, azé a hatalom. Pontosan ezért kell nekünk, ellenforradalmároknak oroszlánrészt vállalnunk a jobboldal új, korszerű harcmodorának kialakításában, és a fogalmak tisztázásában. Nézzük, néhány fogalom kapcsán mire jutott Daniel Friberg:
Ellenforradalmi > "Ellenforradalmiként írják le azokat a gondolkodókat és mozgalmakat, akik szemben állnak a hagyományos Európát évszán óta romboló forradalmi erőkkel és egyúttal ellenállnak a francia forradalom eszméinek. E vonulat szerzői közé tartozik Joseph de Maistre, Plinio Correa de Oliveira és Thomas Molnar. Az ellenforradalmi lázadás egyik első, és legismertebb példája volt a Vendée-i felkelés az 1790-es közepén, de a modern történelemben Európa-szerte többször is fellázadtak a hagyományos értékek és a hierarchia védelmében. Ellenforradalminak szokás tekinteni az 1542-es svédországi felkelést is, amelyet Nils Dacke vezetett a protestantizmusra áttért I. Gusztáv svéd király ellen a katolikus vallás védelmében. A francia közbeszédben a „legitimista" és „monarchista” szavak szinte rokon értelműek az ellenforradalmival; erre példa Charles Maurras is és az általa alapított Action Française mozgalom. A monarchiáért, helyi és regionális önállóságért, katolikus vagy más keresztény tradicionalizmusért harcoltak többek között Spanyolországban a carlisták, a fehérek az orosz és a finn polgárháborúban, de a mexikói cristero felkelés résztvevői is az 1920-es években. Ausztriában Dollfuss, Spanyolországban Franco, Portugáliában pedig Salazar példa a többé-kevésbé nyílt ellenforradalmiságra."
Katolikus társadalmi tanítások > "A katolikus társadalmi tanítások azokra a politikai és társadalmi doktrínákra épülnek, amelyeket történelme során a katolikus egyház védett. Fő célja egy olyan katolikus állam megteremtése, ahol az egyház hagyományos tanításai tükröződnek az intézményekben és az emberi kapcsolatokban is. Fontos pontjai a házasság szentsége, az abortusz és a fogamzásgátlás tilalma, a szülők elsőbbsége az állammal szemben saját gyerekeik felnevelésére, szembenállás a hamis vallási tanításnak. tekintett iszlámmal, mint az államnak a civil társadalom javára való korlátozása. A katolikus társadalmi tanítások ellenforradalmiak és szorosan kötődnek a monarchizmushoz."
Ellentámadásra készülünk
Kultúrharc > "A mi nézőpontunkból a kultúrharc az európai kultúra intellektuális és kreatív védelmét jelenti. Az a politikai küzdelem, amelyet ne támogat és igazol a kultúrharc, az kudarcra van ítélve. Az etnikai azonosságtudatra épülő dinamikus kultúra, amelynek alapját maguk az emberek adják, egyben az emberiség túlélésének feltétele is. Azok a politikai mozgalmak, amelyek elhanyagolják a kultúrharcot és nem vesznek részt az identitást erősítő kulturális tevékenységekben, sosem fognak elérni hosszantartó társadalmi változást. A kultúrharc nem korlátozódhat az örökségünk, hagyo-mányaink védelmére és történelmi tudatosságunk erősítésére, hanem fel kell karolnia a kreativitásunkat is. Az európai kultúra megváltásához nem elég elítélnünk annak pusztítását, szükség van egy jól megtervezett, konstruktív, stratégiai ellentámadásra."
Kritika
Ilyen tömör meghatározások sorjáznak a könyvben, amelynek elolvasása révén képet kaphatunk az új jobboldal eszméiről és törekvéseiről. Akiket az irányzat tradicionalista kritikája érdekel azoknak Horváth Róbert írását ajánljuk, amely > itt < olvasható. Legfőképpen az univerzalizmus kérdésében csatlakozunk a hazai tradicionalista kritikához: Benoist és követői rendre csak ostorozzák a regionális identitások és a sokszínűség nevében az univerzalizmust. Daniel Friberg is az imperializmus "aljas fegyverének" nevezi, melyet a "különbözőséghez való jog" és az etnokulturális sokszínűség megtiprására használnak. Ez a tévedés súlyos, mert alapvető princípiumokat érint. Nem elég fogalmakkal és kulturális kódokkal körülbástyázni magunkat, el kell hatolnunk a kristálytiszta szellemi valóságig, és azt kell megragadnunk, ahelyett, hogy pusztán a földbe, az etnikumba, az anyagiba temetkeznénk.
A multikulturalizmusra adott jobboldali reakció a nemzetállamok szuverenitásának védelmét és a regionális identitások, a valódi európai kulturális örökség védelmét jelenti. Minden erőfeszítés dicséretes ezen a téren, de a prioritások tisztázása fontos. Az Isten szolgálata megelőzi a haza szolgálatát, így a szelleminek mindig alá kell vetnünk az anyagit. A szellemi háborúban nem szabad taktikai tényezőként kezelnünk a számunkra adott végső spirituális célokat.
A nemiség, a kultúra védelme és más alapvető kérdések kapcsán természetesen egyetértünk a szerzővel, ezekkel bővebben itt nem foglalkozunk.
Metapolitikai cél
Nekünk, jobboldaliaknak úgy tűnik "nyerő szériánk" lesz. A helyzet ugyanazon okokból kifolyólag egyre romlik és egyre javul (az ellentmondás látszólagos). A válság felszínre hozza mindazt, amiről az ellenforradalmárok már a francia forradalom óta beszélnek: az egalitarizmus és a liberális demokrácia, sőt az egész modernitás egy óriási csőd. "Na ugye!" mondhatnánk önelégülten, de ehelyett stratégiát kell építenünk és valós előrelépéseket kell tennünk a kulturális hegemónia megszerzéséért. Nem szabad elkényelmesedni, popularizálódni, ideológiai koktélokat keverni...
Megfontolandó mindaz amit Friberg a metapolitikáról ír. A politikai játszmák előtt (vagy helyett) közvetlenül a társadalomra kell hatnunk, arra a közegre, amely a politikai realitásokat megteremti. Szűk köröket kell szerveznünk, amelyekben a társadalmi diskurzust gyökeresen meg fogjuk változtatni. Nem kell csodára várni, a jobboldal mi vagyunk. Ha felkészülünk és a légpróbát kiállva lépünk ki a harcmezőre, a győzelem a miénk lesz, és a jobboldal visszatér.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése