A '68-asok rajongtak Maoért. Istenítették. Amit ő Kínával művelt, azt akarják tenni a baloldaliak Európával. Képmutatóan, demokratikus frázisokat hangoztatva akarják több ezer év tradícióit megsemmisíteni. A továbbiakban a Mozgástérblog bejegyzését vesszük át: "Fél évszázaddal ezelőtt kezdődött a káosz Kínában.
„Szét kell zúznunk a bevett hagyományokat”
(Mao Ce-tung)
Kínában a kommunista párt véres polgárháború után 1949-re vetette uralma alá a teljes országot. Néhány évig Mao Ce-tung és társai a rendrakással és a tisztogatásokkal voltak elfoglalva, majd elérkezettnek látták az időt, hogy egyből a kommunizmusba jussanak el, megelőzve az ipari országokat. Ami ezután következett, a Nagy Ugrás, az valójában a kommunizmus vidékpusztításainak egyik legszörnyűbb fejezete volt: tízmilliók haltak éhen az esztelen utasítások nyomán.
Mao az okozott káosz nyomán pillanatra visszarettent – de csak egy pillanatra. 1964-ben már újra baljós kijelentéseket tett: „A mostani oktatási rendszerek rombolják a tehetséget és az ifjúságot. Nem helyeslem a sok könyvolvasást. A vizsgáztatás olyan, mintha ellenséggel lenne dolgunk.”.
A kommunista vezetésen belüli klikkharcok nyomán még két év kellett, mire Mao belevághatott új drámájába. Május 16-án kiadtak egy pártutasítást, amelyben kimondták: „Mao elnök gyakran mondja, hogy nincs építés rombolás nélkül. A rombolás bírálatot és elutasítást – forradalmat – jelent”. Ezt követően hamarosan megindult a felfordulás. Ép ésszel jószerivel felfoghatatlan, ami történt. Stéphane Courtois írja a Kommunizmus Fekete Könyvében: „A kommunizmus megszámlálhatatlanul sok bűnt követett el: először is, a szellem ellen, de az egyetemes kultúra és a nemzeti kultúrák ellen is”. Most mindez töményen és ordenáré módon valósult meg következő néhány év leforgása alatt. Kína önmagára támadt.
A fellázított középiskolai diákok Vörös Gárdákat formáltak, és megrohanták az egyetemeket. Iszonyú pusztítás kezdődött. Számos helyen szertartásosan, napokon keresztül égették a könyveket – magától a Tudástól akartak megszabadulni. A humán tőkét is pusztították: a tanárokat és általában a tanult, gondolkodó embereket bántalmazták, átnevelő táborokba küldték.
A tárgyi kultúra – köztük a felbecsülhetetlen műkincsek - pusztítása is komoly mértéket öltött, általában minden kalapáccsal vertek szét, ami régi. Különösen a saját tradíció, a konfuciánus hagyomány mindenféle megjelenési formájának pusztítása zajlott. De a buddhista és a keresztény templomokat is szétverték. Ugyanakkor Mao fürdött az istenítésben.
1966 nyarán a pekingi sajtó arról számolt be, hogy a hetvenéves Mao tömeges úszást szervezett és vezetett a Jangcén. Tíz mérföldet úszott alig több, mint egy óra alatt. Ennél a groteszk jelenetnél azonban szörnyűbb események is történtek – például amikor személyesen üdvözölte a vörösgárdistákat a fővárosban.
Mao felesége, Csiang Csing ezt mondta: „Kalapáccsal a kezemben indulok támadásba minden régi hagyomány ellen”. Kínában gyakorlatilag az anarchia lett úrrá. Végül a hadsereg bevetésével számolták fel a káoszt. Maga a kulturális forradalom hivatalosan egészen 1976-ig, Mao haláláig tartott, de a vörösgárdistákat nagyobbrészt már sokkal korábban felszámolták.
Mao és a kulturális forradalom
furcsa módon a szabad világban is számos követőt szerzett. Az 1968-as
nemzedék gyakorlatilag teljesen Mao-ra támaszkodva alkotta meg az
„ellenkultúra” paradigmáját, amely a mai napig érvényes a baloldalon. Ez
a gyakorlatban elsősorban arról szól, hogy a régi, hagyományos Európát
le kell rombolni, a tekintélyeket össze kell törni, a múltat ki kell
dobni. Számtalan eszköze van ennek, az oktatási reformoktól kezdve (ne kelljen tanulással terhelni a gyereket!), az úgynevezett mítoszromboláson keresztül a keresztény egyházak elleni lankadatlan küzdelemig.
Az európai kulturális forradalom – amelyet az intézményeken keresztül folytatott Nagy Menetelés vezetett be – lassan újabb fejezettel bővül: a kontinens etnikai térképének európátlanításával, migránsok kézzel-lábbal való betelepítésével. A keresztény Európa helyett azonban nem újbaloldali, liberális Európa fog születni, hanem jó eséllyel szimplán a káosz, amelynek egyik fő dinamizáló erejét a radikális iszlám közösségek fogják adni. Az utóbbiak első áldozatai maguk a liberálisok."
Máthé Áron
"Egy napon, mikor odaértem az iskolához, megpillantottam egy hatalmas plakátot. A főépület harmadik emeletéről volt kilógatva, és egészen leért a földig. Négy kínai karakter állt rajta, mindegyikük egy emelet magas, így szólt: FORRADALMI VIHAR. Diákok lengettek vörös zászlókat mindenfelé: a főkapun kívül és belül, még az épület tetején is. Egyszer csak a szívem olyan hevesen kezdett zakatolni, hogy éreztem: a kulturális forradalom épp a szemem előtt kezdődik el. Aztán elmaradtak az órák, hogy folyhasson a forradalom, vagyis a plakátok kihelyezése és a tanárok elleni harc. Akiket „problémásnak” tartottak, a pulpitusra hurcolták, hogy pellengérre állítsák. Lefröcskölték a fejüket ragasztóval és nagy papírcsákókat raktak a fejükre, hogy megszégyenítsék őket. Néhányan nagyon is jogosnak érezték, hogy részt vesznek ebben az erőszakoskodásban, ahogy »az egyik osztály átveszi a hatalmat a másiktól.«"
"Egy nap hallottuk, hogy a 21. számú középiskolából jövő vörösgárdisták megtámadták a régi Xikai templomot. Azonnal odasiettünk, de már későn érkeztünk – a templomban már minden darabokra volt törve. Csak a tetőn lévő nagy kereszt volt érintetlen. Félelem nélkül létrára másztunk, 50 méteres magasságba. […] Ott álltam fenn, derékra tett kézzel, néztem az embereket az utcán, akik engem figyeltek. Igazi hősnek éreztem magam!"
Idézetek forrása: Napi történelmi forrás
Marx - Mao - Marcuse. Ez volt a 68-asok egyik jelszava.
VálaszTörlés