„Még negyven év, és Európa elpusztul!”

Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek józan hangon szembesítette a katolikusokat Európa közelgő katasztrófájával karácsonyi üzenetében. Az erkölcsi dekadencia okozza a végzetünket, ha nem térünk meg. Van remény Európa számára? Részleteket idézünk Őexcellenciájától:

[...] Ha elolvassuk Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének első fejezetét, vagy a Teremtés könyvének 18-19. fejezetét, akkor jól láthatjuk, hogy a sokak által modernnek hazudott erkölcs már kétezer, sőt négyezer évvel ezelőtt is elavult volt. Nemcsak Szodoma és Gomorra pusztulása, hanem a büszke és hatalmas Római Birodalom bukása is a természetes emberi erkölcsök megromlásának volt a következménye. Igen: a Római Birodalom elsősorban nem a csatákat veszítette el, hanem a békét. Amikor az Úr Jézus megszületett, a görög-római birodalomban élt szülők és hitvesek már nem gyermekeikkel dicsekedtek, hanem az úgynevezett „partnereikkel”, a színházak pedig már nem katarzist (lelki megtisztulást) nyújtottak, hanem az emberek alantas ösztöneinek kielégítését szolgálták.

Ennek a birodalomnak a romjain építette fel aztán a kereszténység a maga csodálatos kultúráját – megőrizve az antik kultúra értékeit is. – Most viszont az a veszély fenyeget bennünket, hogy a mi szeretett Európánk is – keresztény ihletésű alkotásaival: fantasztikus épületeivel, lenyűgöző képzőművészeti és iparművészeti remekléseivel, páratlanul szép zenei és irodalmi örökségével együtt – romhalmazzá válik. 

„Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” – olvassuk Jónás intelmét az ószövetségi Szentírás egyik legszebb könyvében (Jón 3,4). Egy új Jónás próféta vajon mit hirdetne most nekünk, európaiaknak? Nem akarok vészmadár lenni, de nem merem kizárni, hogy ezt mondaná: „Még negyven év, és Európa elpusztul!” – Jónás könyve azonban azzal folytatódik, hogy a niniveiek megtérnek és megmenekülnek. Íme, itt a mi nagy lehetőségünk: nekünk is meg kell térnünk, és akkor megmenthetjük Európát.

Mindenekelőtt vissza kell térnünk a tízparancsolathoz, ezen belül a hatodik és a kilencedik parancsolathoz is. – Szent komolysággal kell közelítenünk a szentségekhez, így a házasság szentségéhez is. El kell felejtenünk azt, hogy „kicsit szeretlek is, meg nem is, tudod: így van ez”, és újra meg kell tanulnunk kimondani e mázsás súlyú szavakat: „holtomiglan-holtodiglan…” [...]
 

Európában ma még Jézus születésétől számoljuk az éveket. Ha nem akarjuk, hogy negyven év múlva 622 évvel „fiatalabbak” legyünk, azaz Mohamed próféta nevezetes futásától számolják éveinket, akkor meg kell ragadnunk Krisztus Urunk kezét, elfogadva Szent János tanúságtételét: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1 Jn 1,1).

És meg kell fognunk egymás kezét is, erősítenünk kell egyháztagságunk tudatát, buzgón kell látogatnunk a közös istentiszteleteket, mert ahogy az egyik ifjúsági ének mondja: „fogjuk meg kezünket, – a közös hit erősebb…”

Segítsen mindannyiunkat az István diakónust eltöltő Szentlélek, hogy megértsük az idők jeleit, meglássuk talán minden eddiginél nagyobb felelősségünket, és nem csak a magunk számára, hanem az utánunk jövő generációk számára is: mentsük meg közös otthonunkat, Európát!