Három forradalom - Luthertől Leninig

http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/01/harom-forradalom-luthertol-leninig.html
Plinio Correa de Oliveira "Forradalom és Ellenforradalom"-című művében a mindenkori forradalmak egységességét és metafizikai hátterét vizsgálja. Művében a középkor alkonyától kezdődő több évszázados forradalmi folyamatok közül három főbb állomást emel ki: a reformációt, a francia és a kommunista forradalmat. Őt idézzük:


 
 I. Az álreformáció > A gőg szülte a kétkedő lelkületet, a Szentírás szabad kutatását és naturalista értelmezését. Mindez elvezetett az egyházi tekintély megtagadásához, különösen az egyetemleges egyház monarchikus természetének elvetéséhez, vagyis a pápaság megtagadásához, amelyben valamennyi ekkor született szekta közös ismertetőjegye. Néhányan a legradikálisabb szekták közül az egyházi főnemességet, vagyis a püspökséget is elvetették. Mások közülük még tovább menvén a hierarchikus klérus teljes elvetéséig vetemedtek, s a papságot csupán a papi hatalmat birtokló hívősereg képviselőinek tekintették.

Az érzékiség erkölcsi síkon való győzelme a klerikusi nőtlenség eltörlése és a válás megengedése révén nyilvánult ki a protestantizmusban. 



II. A francia forradalom >A humanizmus és rene­szánsz egész Franciaország katolikusai között is gát nélkül terjedhetett, ami mélyreható követ­kez­mények hosszú lánco­latát vonta maga után. Mindez a jámborság 17. századi sorvadását okozta először, amit a jan­zeniz­mus és a legkeresztényibb királyságban a 16. századból sajnálatosan ottmaradt pro­testánsok erjesztése okozott. Ezek a 18. században a szokások szinte teljes felbomlásával, valamint a dolgok léha és felszínes kezelésével utat nyitottak a vallástalanság fokozatos győzelméhez. Az Egyház megkérdőjelezése, Krisztus istenségének tagadása, deizmus, és az ateizmus megjelenése képviselték eme hitehagyás állomásait.

A francia forradalom a reneszánsz újpogányság és a protestantizmus bensőséges örököseként az álreformációval minden tekintetben egyenértékű munkát végzett egyházi téren. A franciaországi Anyaszentegyház protestáns szellemben való átszervezéseként létrejött ún. „Alkotmányi Egyház” volt az első lépése, mielőtt a deizmusba és ateizmusba teljesen belesüppedt. A francia forradalom politikai tevékenysége is a legradikálisabb protestáns szektákét követte, vagyis egyházszervezeti „reformtörekvéseiknek” átültetését állami szférába:

  • a pápa elleni lázadás megfeleltethető a király elleni lázadással;
  • a köznép lázadása a nemesség ellen párhuzamba állítható a „laikus köznép” lázadásával „a klerikus nemesség” ellen;
  • a népszuverenitás meghirdetése azonosságot mutat számos szekta szervezetével, ahol a lelkészi tekintély forrása a hívő nép általi delegáltságból fakad.

III. A kommunista forradalom > A protestantizmusból kinövő néhány szekta már közvetlenül átültette politikai síkra a vallásos tendenciáit, utat vágva a köztársasági eszménynek. Szalézi Szent Ferenc már a 17. században figyelmeztette Savoya hercegét a köztársasági tendenciákra. Egyéb szekták még tovább mentek és olyan alapelveket rögzítettek, amelyek ha a szó teljes, mai értelmében kommunistának nem is nevezhetők, de mindenképpen prekommunistának tekintendők.

A francia forradalomban született François Noël Babeuf kom­munista mozgal­ma. Később, a 19. század egyre erőteljesebb forradalmi szelleméből megszületettek az utópista kommunista iskolák, majd Karl Marx úgynevezett tudományos kommunizmusa.


A folyamat teljesen logikus. Az ateizmus a deizmus természetes gyümölcse. Az érzékiség – a válás útjában álló törékeny gátak átszakításával – szabadszerelembe torkollott. A gőg – minden tekintély ellensége – megtámadta végül az utolsó egyenlőtlenség forrását, a vagyont. Így jutottunk el a 20. századba, ahol a Forradalom fejlődési terve szerinti legifjabb és egyben legszélsőségesebb ifjú barbár megszületett, amely a világköztársaság utáni vágytól, minden egyházi és világi tekintély megdöntésétől, mindenféle vallási jellegű közösség, és végül – a proletárdiktatúra átmenti alakja után – az állam felszámolásától megrészegülve kommunizmusról álmodozik. 


Forrás: Plinio Correa de Oliveira: Forradalom és Ellenforradalom.
Fordította: Szász Péter. Budapest, 2014.

Ajánlott bejegyzések:
 

Megjegyzések

  1. Gyenge, nagyon gyenge és erőltetett...
    nem tartom tisztességes dolognak a protestantizmus ellen uszitani, a magyarságot megosztani. El kell tudni fogadni h akkoriban a katolicizmus, a pápaság intézménye a béka segge alatt leledzett és egy szükséges és törvényszerű dolog volt a változásra való törekvés.

    VálaszTörlés
  2. Ez nem uszítás, ezek tények. Amúgy a protestánsok osztották meg a magyarságot, illetve egész Európát, amikor a legnagyobb szükség lett volna a török elleni összefogásra. A kálvinista elvek segítették az embertelen kapitalizmus világuralomra kerülését. Nagyon kellene már a jelenlegi, mindenki seggét kinyaló pápa helyett egy igazi katolikus, fundamentalista egyházfő.

    VálaszTörlés
  3. Ez biza hanta. Akár tetszik akár nem, szükségszerű volt a protestantizmus megjelenése és ennek a legfőbb oka az akkori katolicizmus maga!! Egyszerűen megszületett, mert sokaknak elegük lett...

    Amugy meg, a török elleni összefogás nem a protestantizmuson mulott, hanem pl a francia "legkatolikusabb" királyon, azon a hitványon, aki a törökkel is képes volt összefogni... A full katolikus király és királyság...
    Másiknak emlithetem a spanyolokat, akik erőiket a franciákkal angolokkal vivott presztizsharcokra tékozolták el és nem pl a török keresztény földről való kiűzésére...

    A kálvinista elvek segitették a kapitalizmus kiépülését? :D:D:D Akkor amikor pont azért jelent meg a protestantizmus, mert a katolikusok pénzért árulták a bűnbánatot?? :D:D
    Nevetséges ez az érv is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A reconquista és Lepantó is elég egyértelműen mutatja, hogy a Spanyol Királyság nem a csak a "presztízsharcaival" volt elfoglalva.

      Önnek igaza van abban, hogy a "legkeresztényibb" francia király pártütése óriási érvégés volt Európának. De vessen számot az olyan szerény tényekkel is, mint az európai vallásháborúk, amelyek finoman szólva nem kedveztek a keresztény ügynek. Még valami: magyar viszonylatban csak a dunántúli katolikus nemesség képviselte a kereszténység ügyét geopolitikai értelemben. Nem egy protestáns főúr állt át a török oldalra...

      A protestantizmusnak a kapitalizmus kialakulásában betöltött szerepe a közgazdaságtanban már régóta agyonrágott csont. Olvasson egy kis Webert. Meg mást is, mert a "pénzért árult bűnbocsánat" szöveg is hiányosságokat sejtet.

      Törlés

Megjegyzés küldése