Bolsevizmus az egyházban

"A Sátán és csatlósai kétezer év alatt mindent megtettek a Jézus által alapított Egyház elpusztításáért. E kétezer év alatt a legveszélyesebb ellenfél a bolsevizmus volt." (T. Takács János)

Mégis voltak olyan árulók akik a hittel ellentétes sötét eszmék szálláscsinálói akartak lenni az egyházon belül. Bejegyzésünk róluk szól.
"Az Egyház térben és időben él. Az evangélium örök igazságait nem légüres térben, hanem konkrét történelmi szituációban, meghatározott szellemi áramlatok között hirdeti. Kétezer esztendős történelme során számos szellemi kihívásban volt része. Az I. század gnoszticizmusát, a IV. század arianizmusát, a XIII. század albi eretnekségét sikeresen leküzdötte, a két nagy görög filozófiai irányzatot, a platonizmust és az arisztoteliánizmust pedig a keresztény gondolatvilágba integrálta. A szellem fejlődése ugyanis az élőlények fejlődéséhez hasonló: ez a fejlődés mindig szerves. Egy szellemi irányzat csak olyan elemeket asszimilálhat, amelyek életfunkciói folytatásához alkalmasak, olyanokat sohasem, amelyek ezeket az életfunkciókat lerontják. Ha egy szellemi irányzat alapjai igazak, de a későbbi konklúziók során a tanításba az igazság mellett tévedés is vegyül, akkor ez a filozófia a kereszténységbe integrálható, mint ez történt a platonizmus és az arisztoteliánizmus esetében. Ha azonban egy filozófia téves alapelvekből indul ki, akkor az Egyház számára nincs más lehetőség, csak egy: fel kell venni a harcot azzal az irányzattal!
 
Ha van tanítás, amely alapelveit tekintve szemben áll az Egyház tanításával, úgy az ateista marxizmus-leninizmus, a bolsevizmus ideológiája az: tagadja Isten létét, az emberi lélek létét, az ember túlvilági létét, az akarat szabadságát; esküdt ellensége a családi életnek, szabad szerelmet (ill. „nyitott házasságot”) hirdet, tagadja a magántulajdont, és sárba tiporja azt, ami Isten után a legszentebb név: a haza nevét. Egy olyan filozófiával, amely hadat üzen az Isten-haza-család hármas értékének, a keresztény ember csak egyet tehet: harcol ellene minden lehetséges szellemi eszközzel!
 
Századunk hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben mégis akadtak az amerikai kontinensen olyan egyházi személyek, akik megkísérelték a lehetetlent, és össze akarták vegyíteni a tüzet a vízzel, a bolsevizmust a vallással. Azt hirdették, hogy ha az Egyház elébe megy a szociális probléma megoldásának, és ezen túlmenően együttműködik a kommunista forradalmi eszmékkel, akkor kifogja a szelet a vitorlából, és az eredetileg vallásellenes bolsevizmust megszelídíti, egyházellenes élét elveszi. A fő tévedésük ott volt, hogy nem vették észre: a bolsevizmus lényege nem a munkások kizsákmányolt helyzetének megszüntetése (ez csak taktikai demagógia, illetve politikai retorika), hanem a keresztény legfőbb értékek kategorikus elutasítása. Így aztán a bolsevizmus „megszelídítése” helyett trójai falovat építettek a bolsevizmus számára!
 
Helder Camara recifei érsek (Brazília) a bolsevizmussal való együttműködésben odáig ment, hogy az érseki palotájában lévő szobájában a falra Lenin-képet függesztett ki. Ezzel a bolsevizmus és a kereszténység összeegyeztethetőségét kívánta hangsúlyozni. Helder Camarát nem zavarták a bolsevizmus iszonyatos alapelvei és megdöbbentő gaztettei. Ő mindezt esetlegesnek vélte, mert úgy gondolta, hogy a bolsevizmus megreformálható… Pedig az egyházüldözés, a Gulágok, a koncepciós perek a kommunizmus lényegéből fakadnak. Egy bolsevik megtérhet, de akkor már nem bolsevik többé. A bolsevizmus, mint ilyen sohasem térhet meg, mert akkor már megszűnik bolsevizmus lenni.
Kétségtelen, hogy Helder Camara sokat tett a szegények szociális problémáinak megoldása érdekében. A baj az volt, hogy mindezt a kommunista eszmékre való hivatkozással tette. Az eredmény: Brazíliában a bolsevikok már nemcsak Marxra, Engelsre, Leninre, de Helder Camarára is hivatkozhatnak!
 
A Cardenal-fivérek (mindkettő katolikus pap) Nicaraguában Ortega rezsimjében miniszteri állást vállaltak, és ezzel a rezsimmel a legszorosabban együttműködtek. Ők is ki akarták fogni a szelet a vitorlából, de ehelyett a baloldali rezsim kollaboránsaivá váltak. „Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”… Pápai intézkedéssel mindkettőjüket felfüggesztették a papi működéstől, ők azonban ennek ellenére sem hagytak fel baloldali, a bolsevizmusnak szállást csináló politikájukkal…
 
A dél-amerikai ferences Leonardo Boff a „felszabadítási teológia” atyja. E teológia szerint „Jézus a szegények oldalára állt”. Ennek megfelelően az Egyháznak is a „szegények oldalára” kell állnia, ha kell, fegyveres erőszakot alkalmazva is. A szegényeket forradalmi úton fel kell szabadítani a gazdagok uralma alól. A Boff által létrehozott kisközösségi mozgalom is ezt a célt szolgálja.
Ezzel a tanítással Boff lényegében magáévá tette a történelmi materializmus szemléletét, amely szemlélet a mindenki számára örömhírt hirdető kereszténységgel összeegyeztethetetlen. Jézus nemcsak a szegényeké, hanem mindenkié. Jézus nem egy csoport mellé állt, hanem azt akarta, hogy a gazdagok is váljanak lelki szegényeké, és így ne legyen többé válaszfal az emberek közt. Jézus nem hirdetett forradalmi felszabadítást bolsevik módra, hanem az emberi tudat belső átalakításával kívánta elérni, megvalósítani Isten Országát!
 
Abban is téved Boff, hogy az evangéliumot csak akkor lehet hirdetni, ha már a szociális problémák megoldódtak. Az ember egyaránt rászorul mind a testi, mint a lelki táplálékra, ezért az evangelizálásnak és a nyomorenyhítésnek egymással párhuzamosan kell haladnia. Az Egyház elsődleges, Jézustól rendelt feladata az evangélium hirdetése, és az Egyház, mint ilyen csakis az evangéliumot hirdetve, annak tanításának erejében tud közreműködni a szociális problémák megoldásában. Eközben sohasem tehet magáévá istentelen, vallásellenes ideológiát, amint ezt Boff tette.
 
Tanítása miatt Boff a Hittani Kongregáció által figyelmeztetésben részesült. − Bármennyire nemes gondolat a szegények oldalára állni, amennyiben ez bolsevista frazeológiával, módszerekkel és eszközökkel történik, az eredmény nem a szegények sorsának jobbítása, hanem a sátáni bolsevizmus erősödése lesz!
 
Helder Camara, a Cardenalok és Leonardo Boff esetének tanulsága: a kereszténység csak az alapelveiben helyes filozófiákat „keresztelheti meg”, az alapelveiben hamis világfelfogást sohasem! A kereszténység „megkeresztelhette” Platont és Arisztotelészt, de az istentelen, sátáni bolsevizmust sohasem! A bolsevizmussal szemben csak egyféle magatartás lehetséges: a megalkuvás nélküli, szüntelen szellemi harc! A tüzet nem „megszelídíteni”, hanem kioltani kell! [...]
 
XI. Pius Pápa 1935-ben a „Divini Redemptoris” kezdetű enciklikájában éles szavakkal bélyegezte meg a bolsevizmus ideológiáját és a Szovjetunióban megvalósult gyakorlatát. Rámutatott, hogy a bolsevizmus és a kereszténység sohasem köthet egymással elvi kompromisszumot, mert leglényegesebb alapelveikben eltérnek egymástól.
 
1938-ban, a budapesti Eucharisztikus Kongresszuson mondott beszédében Pacelli pápai legátus, a későbbi XII. Piusz pápa elítélte a bolsevizmust, mint rendkívül veszélyes jelenséget.
XII. Piusz pápa 1944 szeptemberében az egyik beszédében azt mondotta, hogy a régi világ romokban hever, új világ van épülőben. Ennek az új világnak most még nem ismerjük az építőit, de ismerjük építőköveit. Ezek az építőkövek: istenhit, erkölcs, hazaszeretet, család és magántulajdon. Ezekkel a szavakkal a pápa állást foglalt a felsorolt értékeket tagadó bolsevizmus ellen.
 
1956. november 4-én a Szovjetunió hadüzenet nélküli háborút indított a magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtására. A következő napokban, amikor Budapest utcáin még elszántan küzdöttek a tizenéves pesti srácok a szovjet tankok ellen, XII. Piusz pápa egymás után két pápai körlevélben, szenvedélyes szavakkal bélyegezte meg azt az „ázsiai vandál pusztítást”, amelyet a bolsevista hordák a bolsevizmus ellen harcoló magyar nép szent földjén véghezvittek. (A pápa e két körlevéllel szakított azzal a korábbi vatikáni gyakorlattal, amely szerint a pápa aktuális politikai eseményekhez nem szól hozzá.) [...]
 
A Sátán és csatlósai kétezer év alatt mindent megtettek a Jézus által alapított Egyház elpusztításáért. E kétezer év alatt a legveszélyesebb ellenfél a bolsevizmus volt. Az Egyház mégis él, és élni fog az idők végezetéig, hiszen isteni alapítója megígérte: „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta!” (Mt 16. 18)."
 
 A teljes tanulmány:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése