"A Sátán és csatlósai kétezer év alatt mindent megtettek a Jézus által
alapított Egyház elpusztításáért. E kétezer év alatt a legveszélyesebb
ellenfél a bolsevizmus volt." (T. Takács János)
Mégis voltak olyan árulók akik a hittel ellentétes sötét eszmék szálláscsinálói akartak lenni az egyházon belül. Bejegyzésünk róluk szól.
"Az Egyház térben és időben él. Az evangélium örök igazságait nem
légüres térben, hanem konkrét történelmi szituációban, meghatározott
szellemi áramlatok között hirdeti. Kétezer esztendős történelme során
számos szellemi kihívásban volt része. Az I. század gnoszticizmusát, a
IV. század arianizmusát, a XIII. század albi eretnekségét sikeresen
leküzdötte, a két nagy görög filozófiai irányzatot, a platonizmust és az
arisztoteliánizmust pedig a keresztény gondolatvilágba integrálta. A
szellem fejlődése ugyanis az élőlények fejlődéséhez hasonló: ez a
fejlődés mindig szerves. Egy szellemi irányzat csak olyan elemeket
asszimilálhat, amelyek életfunkciói folytatásához alkalmasak, olyanokat
sohasem, amelyek ezeket az életfunkciókat lerontják. Ha egy szellemi
irányzat alapjai igazak, de a későbbi konklúziók során a tanításba az
igazság mellett tévedés is vegyül, akkor ez a filozófia a
kereszténységbe integrálható, mint ez történt a platonizmus és az
arisztoteliánizmus esetében. Ha azonban egy filozófia téves alapelvekből
indul ki, akkor az Egyház számára nincs más lehetőség, csak egy: fel
kell venni a harcot azzal az irányzattal!
Ha van tanítás, amely alapelveit tekintve szemben áll az Egyház
tanításával, úgy az ateista marxizmus-leninizmus, a bolsevizmus
ideológiája az: tagadja Isten létét, az emberi lélek létét, az ember
túlvilági létét, az akarat szabadságát; esküdt ellensége a családi
életnek, szabad szerelmet (ill. „nyitott házasságot”) hirdet, tagadja a
magántulajdont, és sárba tiporja azt, ami Isten után a legszentebb név: a
haza nevét. Egy olyan filozófiával, amely hadat üzen az
Isten-haza-család hármas értékének, a keresztény ember csak egyet tehet:
harcol ellene minden lehetséges szellemi eszközzel!
Századunk hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben mégis akadtak az
amerikai kontinensen olyan egyházi személyek, akik megkísérelték a
lehetetlent, és össze akarták vegyíteni a tüzet a vízzel, a bolsevizmust
a vallással. Azt hirdették, hogy ha az Egyház elébe megy a szociális
probléma megoldásának, és ezen túlmenően együttműködik a kommunista
forradalmi eszmékkel, akkor kifogja a szelet a vitorlából, és az
eredetileg vallásellenes bolsevizmust megszelídíti, egyházellenes élét
elveszi. A fő tévedésük ott volt, hogy nem vették észre: a bolsevizmus
lényege nem a munkások kizsákmányolt helyzetének megszüntetése (ez csak
taktikai demagógia, illetve politikai retorika), hanem a keresztény
legfőbb értékek kategorikus elutasítása. Így aztán a bolsevizmus
„megszelídítése” helyett trójai falovat építettek a bolsevizmus számára!
Helder Camara recifei érsek (Brazília) a bolsevizmussal való
együttműködésben odáig ment, hogy az érseki palotájában lévő szobájában a
falra Lenin-képet függesztett ki. Ezzel a bolsevizmus és a
kereszténység összeegyeztethetőségét kívánta hangsúlyozni. Helder
Camarát nem zavarták a bolsevizmus iszonyatos alapelvei és megdöbbentő
gaztettei. Ő mindezt esetlegesnek vélte, mert úgy gondolta, hogy a
bolsevizmus megreformálható… Pedig az egyházüldözés, a Gulágok, a
koncepciós perek a kommunizmus lényegéből fakadnak. Egy bolsevik
megtérhet, de akkor már nem bolsevik többé. A bolsevizmus, mint ilyen
sohasem térhet meg, mert akkor már megszűnik bolsevizmus lenni.
Kétségtelen, hogy Helder Camara sokat tett a szegények szociális
problémáinak megoldása érdekében. A baj az volt, hogy mindezt a
kommunista eszmékre való hivatkozással tette. Az eredmény: Brazíliában a
bolsevikok már nemcsak Marxra, Engelsre, Leninre, de Helder Camarára is
hivatkozhatnak!
A Cardenal-fivérek (mindkettő katolikus pap) Nicaraguában Ortega
rezsimjében miniszteri állást vállaltak, és ezzel a rezsimmel a
legszorosabban együttműködtek. Ők is ki akarták fogni a szelet a
vitorlából, de ehelyett a baloldali rezsim kollaboránsaivá váltak. „Aki
korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”… Pápai intézkedéssel
mindkettőjüket felfüggesztették a papi működéstől, ők azonban ennek
ellenére sem hagytak fel baloldali, a bolsevizmusnak szállást csináló
politikájukkal…
A dél-amerikai ferences Leonardo Boff a „felszabadítási teológia”
atyja. E teológia szerint „Jézus a szegények oldalára állt”. Ennek
megfelelően az Egyháznak is a „szegények oldalára” kell állnia, ha kell,
fegyveres erőszakot alkalmazva is. A szegényeket forradalmi úton fel
kell szabadítani a gazdagok uralma alól. A Boff által létrehozott
kisközösségi mozgalom is ezt a célt szolgálja.
Ezzel a tanítással Boff lényegében magáévá tette a történelmi
materializmus szemléletét, amely szemlélet a mindenki számára örömhírt
hirdető kereszténységgel összeegyeztethetetlen. Jézus nemcsak a
szegényeké, hanem mindenkié. Jézus nem egy csoport mellé állt, hanem azt
akarta, hogy a gazdagok is váljanak lelki szegényeké, és így ne legyen
többé válaszfal az emberek közt. Jézus nem hirdetett forradalmi
felszabadítást bolsevik módra, hanem az emberi tudat belső
átalakításával kívánta elérni, megvalósítani Isten Országát!
Abban is téved Boff, hogy az evangéliumot csak akkor lehet hirdetni,
ha már a szociális problémák megoldódtak. Az ember egyaránt rászorul
mind a testi, mint a lelki táplálékra, ezért az evangelizálásnak és a
nyomorenyhítésnek egymással párhuzamosan kell haladnia. Az Egyház
elsődleges, Jézustól rendelt feladata az evangélium hirdetése, és az
Egyház, mint ilyen csakis az evangéliumot hirdetve, annak tanításának
erejében tud közreműködni a szociális problémák megoldásában. Eközben
sohasem tehet magáévá istentelen, vallásellenes ideológiát, amint ezt
Boff tette.
Tanítása miatt Boff a Hittani Kongregáció által figyelmeztetésben
részesült. − Bármennyire nemes gondolat a szegények oldalára állni,
amennyiben ez bolsevista frazeológiával, módszerekkel és eszközökkel
történik, az eredmény nem a szegények sorsának jobbítása, hanem a sátáni
bolsevizmus erősödése lesz!
Helder Camara, a Cardenalok és Leonardo Boff esetének tanulsága: a
kereszténység csak az alapelveiben helyes filozófiákat „keresztelheti
meg”, az alapelveiben hamis világfelfogást sohasem! A kereszténység
„megkeresztelhette” Platont és Arisztotelészt, de az istentelen, sátáni
bolsevizmust sohasem! A bolsevizmussal szemben csak egyféle magatartás
lehetséges: a megalkuvás nélküli, szüntelen szellemi harc! A tüzet nem
„megszelídíteni”, hanem kioltani kell! [...]
XI. Pius Pápa 1935-ben a „Divini Redemptoris” kezdetű enciklikájában
éles szavakkal bélyegezte meg a bolsevizmus ideológiáját és a
Szovjetunióban megvalósult gyakorlatát. Rámutatott, hogy a bolsevizmus
és a kereszténység sohasem köthet egymással elvi kompromisszumot, mert
leglényegesebb alapelveikben eltérnek egymástól.
1938-ban, a budapesti Eucharisztikus Kongresszuson mondott beszédében
Pacelli pápai legátus, a későbbi XII. Piusz pápa elítélte a
bolsevizmust, mint rendkívül veszélyes jelenséget.
XII. Piusz pápa 1944 szeptemberében az egyik beszédében azt mondotta,
hogy a régi világ romokban hever, új világ van épülőben. Ennek az új
világnak most még nem ismerjük az építőit, de ismerjük építőköveit. Ezek
az építőkövek: istenhit, erkölcs, hazaszeretet, család és
magántulajdon. Ezekkel a szavakkal a pápa állást foglalt a felsorolt
értékeket tagadó bolsevizmus ellen.
1956. november 4-én a Szovjetunió hadüzenet nélküli háborút indított a
magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtására. A következő
napokban, amikor Budapest utcáin még elszántan küzdöttek a tizenéves
pesti srácok a szovjet tankok ellen, XII. Piusz pápa egymás után két
pápai körlevélben, szenvedélyes szavakkal bélyegezte meg azt az „ázsiai
vandál pusztítást”, amelyet a bolsevista hordák a bolsevizmus ellen
harcoló magyar nép szent földjén véghezvittek. (A pápa e két körlevéllel
szakított azzal a korábbi vatikáni gyakorlattal, amely szerint a pápa
aktuális politikai eseményekhez nem szól hozzá.) [...]
A Sátán és csatlósai kétezer év alatt mindent megtettek a Jézus által
alapított Egyház elpusztításáért. E kétezer év alatt a legveszélyesebb
ellenfél a bolsevizmus volt. Az Egyház mégis él, és élni fog az idők
végezetéig, hiszen isteni alapítója megígérte: „A pokol kapui nem
vesznek erőt rajta!” (Mt 16. 18)."
A teljes tanulmány:
Klassz írás ez is.
VálaszTörlés