Tanulás: A diákok kulturális ellenforradalma






Simone Weil a zsidó származású francia filozófus, aki megtérése előtt még a spanyol anarcho-szindikalisták oldalán harcolt a nemzetiek ellen így ír a tanulás és a figyelem jelentőségéről: "A tanulás keresztény fogalma lényegében megegyezik az imádságéval: figyelnünk kell. Amennyire csak képesek vagyunk, minden figyelmünket Istenre kell irányítanunk." Weil szerint osztatlan és mély figyelemmel kell tanulnia annak, akinek a hivatása ezt megköveteli: "Aki hosszú tanulmányi éveket tölt el anélkül, hogy fejlesztené magában a figyelmet, nagy kincset veszít el. Nemcsak Isten szeretete kívánja meg az odafigyelést, hanem a felebarát szeretete is, amelyről tudjuk, hogy ugyanaz a szeretet, mert ugyanaz a lényege."

Szent Josemaría Escrivá, aki szintén átélte a spanyol polgárháború poklát szintén nagy jelentőséget tulajdonít a tanulásnak: "Megbocsáthatatlan - írja -, ha valaki tudós lehetne és nem lesz azzá." Nem kevesebbet állít, mint, hogy "Egy órai tanulás, a modern apostol számára, egy órai imádság." Weilhez hasonlóan tehát arra jut, hogy a tanulás a transzcendensre irányíthatja figyelmünket és életünket és olyan nemes erőfeszítéssé válhat, amely majdnem mindennél gyümölcsözőbb lehet egy fiatal számára. Escrivá nem csak lehetőségként beszél a tanulásról, hanem kötelességként utal rá: "Ha Istent szellemi téren kell szolgálnod, a tanulás komoly kötelesség."

Tóth Tihamér is arra inti a diákokat, hogy tanulásuk legyen imádság, amit Istenért tesznek, de ugyanígy a sportban és minden másban is valósítsák ezt meg. A keresztények számára a tanulás kötelesség és lehetőség is egyben, hiszen érdemszerző tevékenység. 

Ha az ember emellett még ellenforradalmár is, akkor önmaga szellemi pallérozását más okokból sem spórolhatja meg: a kultúrharcot azok nyerik meg, akik a fogalmakat és az értékeket tételezik. (Erről bővebben ITT és ITT) Ehhez tanulni kell, tudatossá kell válni. Az ellenség jól tudja ezt: Bár néha szeretjük egyszerűen leprolizni forradalmárokat és könnyelműen alábecsülni a szellemi képességeiket, mindannyiukban megvan valami ördögi ravaszság és elég jól informáltak. Lenin, aki szintén nem volt buta ember nem véletlenül buzdította bűntársait tanulásra a Pravda hasábjain: "A következő feladatot kell mindenáron magunk elé tűznünk: először - tanulni, másodszor - tanulni, és harmadszor - tanulni, és aztán ügyelni arra, hogy tudásunk ne maradjon holt betű."

A kulturális ellenforradalom az iskolapadokban, a könyvtárszobákban, az eszmecserékben kezdődik és a diáksággal együtt nőhet fel, erősödhet meg. A megfelelő tanárok, barátok szerepe ebben óriási. A marxista indoktrinációnak lassan már múlik a hatása és a forradalmak bálványairól is lepereg a máz. Mivel blogunkat sok fiatal olvassa, hozzájuk fordulok: Legyenek kitartóak és türelmesek magukkal szemben és tanuljanak amíg ez a kötelességük. Olvassanak, és tárazzanak be, még a szellemi ütközetek előtt. Lehet, hogy öt, tíz, húsz év múlva kerül rájuk a sor és akkor kell bebizonyítaniuk, hogy minden kultúrmarxista és balliberális kerékkötő ellenére képesek tenni a kulturális megújulásért. Nem tudjuk kire mikor lesz szükség ebben a küzdelemben, vagy, hogy kinek van erre hivatása, de egy biztos: először - tanulni, tanulni, és tanulni kell - az ellenforradalom számunkra itt kezdődik.

Az egyetemeken baloldali kulturális hegemónia van. Nem olyan elnyomó szellemi diktatúra, mint az Egyesült Államokban, de a harmincas, negyvenes liberálisok és a hatvan fölötti kommunisták jellemzően itt is sok kulcsfontosságú pozíción rajta tartják a kezüket. A kommunisták kihalásához a türelem is elég, de a liberálisoktól teret kell hódítania a konzervatív szellemiségű tudósoknak és közéleti szereplőknek. véleményvezéreknek. Mindannyiunk érdeke, hogy megtörjön a szellemi uralmuk, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szorgalmasnak és jobbnak kell lennünk náluk. A léhaság nem fog utat törni számunkra. Tanulni, tanulni és tanulni.

Írta: Ultor

Megjegyzések

  1. Jók az idézetek! Itt van még egy kapcsolódó:
    "Még ha fél lábbal a sírban állnék is már, akkor is tanulnék." (Dante)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése