A középpont elvesztése: templomrombolás Németországban

Néhány gondolat egy templom lerombolása kapcsán.

A francia ellenforradalmi gondolkodó Joseph de Maistre azt írja: „Ahol egy oltár található, ott még van civilizáció.” Valóban: Az európai települések természetes központja immár több, mint ezer éve a keresztény templom. A falvaktól a nagyvárosokig bárhová megy az utazó, óhatatlanul szembesül azzal a ma sokat tagadott ténnyel, hogy Európa keresztény alapokra épült. Templomaink a keresztény vallási élet liturgikus terei, a kontinuitás szimbólumai, melyek városaink életét összekötik a transzcendenssel.

Európa nagy részében (s így hazánkban is) üresek a templomok, ami azt jelenti, hogy a társadalom elszakadt saját éltető forrásától. Ami nemrég Németországban történt, az még inkább erről árulkodik: egy Immerath nevű észak-rajna-vesztfáliai német város főtemplomát a Szent Lambert-templomot azért rombolták le, hogy hozzájussanak az alatta lévő barnakőszén készletekhez. Van-e a materialista szemléletnek ennél éktelenebb megnyilvánulása?

A templomban már 2013-óta nem mutattak be szentmisét, ami a lerombolás tényénél is jobban (csak kevésbé szemléletesen) rámutat a válság gyökerére.

A tekintélyes neoromán épület helyett a környékbeliek szerény vallásos igényeit kielégítendő építettek egy másikat, ami szintén Szent Lambert püspök nevét viseli: egy ormótlan, szürke épület-szörnyeteget, amely puszta létével tagadja építészeti kultúránk és keresztény vallásunk formákat ihlető tartalmát. Az új templom leírása szerint hívogató és otthonos látványt nyújt az épület. A kedves olvasó alább meggyőződhet róla, mennyire hívogató az újdonsült monstrum:

Ez az építészeti merénylet önmagában is árulkodó lenne a formáktól naiv örömmel megváló keresztények hanyatlásáról, de csak úgy nyeri el valódi jelentését, ha figyelembe vesszük, hogy egy neoromán templomot romboltak le és ahelyett építették fel.

A modern művészet bálványait kritizáló Hans Sedlmayr német művészettörténész a középpont elvesztéseként jellemezte azt a kulturális hanyatlást, amelyben az egyre kötetlenebb formák az igazság relativizálásával párhuzamosan egészen a formátlanságig bomlottak. A mérték, az alak és a rend semmivé foszlott: elveszítettük a középpontot, ami az emberiség Istenhez fűződő viszonyában bekövetkezett gyökeres változás nélkül nem történhetett volna meg.

Tegyük fel magunknak a kérdést: mi a saját életünkben a „barnakőszén bányászatát”, vagy a „templomot” tesszük az első helyre? Ezen múlik Európa jövője.

Colonel