Az olvasás kevésbé divatos, mióta sokkal jobban lenyűgöznek minket a filmek és az interneten szinte bármilyen információt azonnal elérhetünk. De aki olvas, az másfajta tudás birtokába jut.
A könyvtárakba már nem a könyvek, hanem a wifi és az ingerszegény környezet miatt járnak az emberek laptopjaikkal. A KSH adatai szerint végzettségtől függően eltérő mértékben ugyan, de minden társadalmi réteg évről-évre egyre kevesebb időt tölt olvasással (ez akkor is igaz, ha az interneten található szövegek olvasásának idejét ebbe beleszámoljuk).
A felmérésekből az is kiderül, hogy a könyveket letevő emberek nem egymás felé fordultak: a magányos TV-nézés és internetezés vesz el egyre több időt a napból.
Vessünk egy pillantást az alábbi oszlopdiagramra! [Kattintással nagyítható]
Átlagosan 2-3 perc vallásgyakorlás, nem egészen 1 óra társas időtöltés, negyed óra testedzés 20 perc olvasás és 2 és fél óra multimédiás hipnózis, kattintgatás, idővonal-görgetés. Ez az átlagemberek életmódját írja le, nem azokét, akiknek ez a blog szól. Az ellenforradalmár ugyanis olvas, hiszen jól tudja, hogy az olvasás révén mélyebb és koherensebb tudásra tehet szert másoknál. Persze nem csak ezért, hanem mert nem veti meg az olyan kifinomult élvezeteket, amelyek csak a könyvek lapjai között lelhetőek fel.
A rövid szövegek olvasása, a villámgyorsan szerzett felszínes benyomások, amik az interneten érnek minket, ostobává és zaklatottá tesznek. Akik túl sokáig táplálják az elméjüket ezzel a könnyen emészthető pempővel, elszoknak a szilárd eledeltől és képtelenek lesznek akár egy árva fejezetet is figyelmesen végigolvasni. A szemük ugrál a sorok között (ahogy a hírportálokon megszokta) és elfáradnak abban, hogy az élményért nekik kell mentálisan megdolgozniuk, amikor a figyelmüket nem vezeti és nem köti le semmi.
A gyakorlott olvasó számára nem probléma a hosszabb szövegek megemésztése. Időnként persze feláll és körbe jár a szobában, hogy letisztuljanak a gondolatai, jegyzeteket készít, vagy csak emészti magában mindazt a gazdag szellemi táplálékot, amit magáévá tett.
A könyvek formálnak minket, átalakítják és megedzik a gondolkodásunkat. Jó könyveket írni, kiadni, olvasni, ajánlani, terjeszteni óriási szolgálat a kulturális ellenforradalom számára, ami csendesen megy végbe bennünk. Molnár Tamás szerint ez az áramlat "sikereit inkább az elmékben és lelkekben aratja, mint a fórumokon."
Amikor egyre kevesebben olvasnak, az olvasás nagyobb előnyt jelent, a műveltségnek ez a formája ismét kiváltsággá válik. A baloldali utópizmus elleni harcban minden könyv egy fegyver. (Erről korábban >ITT< írtunk.)
Ne feledjük, azé a kultúra, aki műveli.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése