Ne csináljunk hőst Nagy Imréből!

A jelenlegi "nemzeti-keresztény" tábor, a magukat jobboldalinak vélő pártok és szimpatizánsaik mintha elégedettek lennének az emlékezetpolitika jelenlegi irányával. "Nemzeti hős kell? Nesztek itt van Nagy Imre." Nyögi a történész és hátradől. Nyomatékosan kérjük, hogy kutasson csak tovább. Mindent nem vesz be a gyomrunk. 

Nagy Imre világ életében radikális, elkötelezett marxista volt. Kommunista káder, aki a sors szeszélye folytán került tragikus kimenetelű de annál hősiesebb nemzeti szabadságharcunk élére.

Már 1918-ban, az orosz hadifogságban csatlakozott a Vörös Gárdához. Nem tudjuk, hogy a vörös rémuralom megszilárdításáért folytatott harcát "nemzeti hősünk" éppen hol folytatta amikor II. Miklós cárt kivégezték a vörös terroristák, mindenesetre a kivégzőosztag tagjainak listáján szerepel a neve. Ott áll feketén fehéren: "Horvát Lajos, Fischer Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nagy Imre, Grinfeld Viktor, Verhas András, és külön Szergej Vagamov, Pavel Medvegyev, Nyikulin, és végül Jurovszkij."

Szégyen nemzetünkre nézve, hogy ennyi magyar volt a gyilkosok között. A spanyolországi vörösterrorban is kitettek magukért a magyarországi kommunisták. Ezt a gyalázatot mosta le a pesti srácok hősi vére! Nagy Imréé nem mosott le semmit: Ő a vörösök embere volt. 

A Horthy-korszakban illegalitásban szervezkedett, aztán a világháborús vereség után a Pallavicini-birtokra vetette magát és földosztásba fogott. (Finoman szólva ez sem teszi szimpatikusabbá.) Ha nem is töretlen de mindenképp felívelő pártkarrierje odáig juttatta Nagyot, hogy élelmezési miniszterként a beszolgáltatás végrehajtója volt. Annak az agresszív sokakat tudatosan gazdaságilag ellehetetlenítő gazdaságpolitikának volt a zászlóvivője, amely a legkegyetlenebb elnyomást kísérte. 

Nagy Imre volt az is, aki a népirtásban felülmúlhatatlan Sztálin elvtárs halálának évében (1953-ban) törvénybe akarta iktatni a véreskezű diktátor emlékét. Mint beszédében mondta: "népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének."

népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/108902/

népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/108902/

A következő évek kommunista belharcaiban kezdett alulmaradni. Rákosi szemében talán tényleg jobboldali elhajló volt, de a vörösök egymás közti marakodásában bárki megkaphatta ezt a jelzőt, aki nem helyezkedett elég jól. A politikáját és személyét is támadás érte a pártvezetés részéről ami a mélységesen elkötelezett kommunista Nagy Imrét nagyon bántotta. 

 

1956-ban az elégedetlenség elért egy kritikus határt, de a földből nem nőttek ki a valódi ellenzéki politikusok. A pártvezetés kegyét átmenetileg elvesztett Nagy Imre jobb alternatíva híján lett felkapott. 

Úgy vélte a kommunista forradalmi folyamat az ő általa vallott reformkommunista elképzelések jegyében folytatódhat. Szélsőséges baloldali eszméinek Moszkva nélkül akart érvényt szerezni. Perében a védője, Bárd Imre is azzal érvelt, hogy Nagy egyáltalán nem kérdőjelezte meg a kommunista eszméket, csak próbálta menteni a menthetőt a nép felháborodásával szemben. Halálra ítélték, nem kért kegyelmet, kivégezték. A forradalom felfalja saját gyermekeit. A kommunisták leszámoltak egymás közt. 

Az '56-os szabadságharc nem volt tisztán ellenforradalom, hiszen a cél nem a kommunizmus elsöprése és a tradicionális államiság helyreállítása volt. Nagy Imre kommunistaként találta magát a nemzeti szabadságharc kellős közepén. Nem avatja hőssé sem ez, sem reformkommunizmusa, sem az, hogy leszámolt vele az új pártvezetés. Az sem, hogy szembenézett a sorsával. 

Tisztázzuk: mi nem alkuszunk a kommunizmussal. Nagy Imre kommunista volt. Sosem lesz a mi hősünk. Sosem tekintünk rá példaként. Nem fogjuk azt mondani a gyerekeinknek: "Legyetek olyanok mint Nagy Imre, a vörösgárdista, a beszolgáltatás vezetője, a bukott reformkommunista, akit az elvtársai végeztek ki, aki a végsőkig a nemzetközi munkásmozgalomtól várta a rehabilitációt." 

...Mert Nagy Imre nem hős, nem mártír, nem példakép. Nagy Imre egy halott kommunista. 

Milyen végtelenül gusztustalan ahogy a baloldal és a "jobboldal" (azaz az ellen-baloldal) egymás nyakába borulnak Nagy Imre sírja fölött. Abszurd. Minden épeszű, jobboldali ember számára vállalhatatlan Nagy Imre személye. 

 

Azért válhatott szimbólummá mert a közgondolkodás velejéig baloldali. De mi egy vörösgárdista előtt soha nem fogunk fejet hajtani. Követeljük az igazi hőseinket!

A "nemzeti-keresztény" értelmiség napirendre térhet az álláspontunk fölött azzal, hogy ez a magunkfajta ellenforradalmárok izgágasága, de szeretnénk jelezni: a rendszerváltás nem lefutott meccs. A kulturális háborúban a kommunizmust ihlető erők teljes fegyverzetben sorakoznak fel velünk szemben. Nem fogjuk ezzel szemben Nagy Imrét a zászlónkra tűzni. A kommunizmus politikai struktúrája, intézményrendszere összeomlott, de a kulturális marxizmus és a vörös, forradalmi eszmék alapelemei hátborzongató alkalmazkodóképességet tanúsítva oldódtak fel az 1968-as generáció lelkületében. 

"Liberálkonzervatív" honfitársaink, Önök leteszik a fegyvert a forradalmi eszmék előtt, ha Nagy Imrét állítják a fiataljaink elé példaként. Önök radikális kulturális és eszmei állásfoglalás híján az idehaza már legyőzöttnek hitt liberalizmus martalékai lesznek. Ne kössenek könnyelmű kompromisszumokat az ellenséggel. 

 Ne csináljanak hőst Nagy Imréből!