Plinio Correa de Oliveira szerint az elmúlt háromszáz év, vagy akár fél évezred eszmeáramlataiból, tendenciáiból egy átfogó forradalmi folyamat rajzolódik ki. A forradalmak nem elszigetelt jelenségek. Ha egy lángoló erdőt látunk, nem csak egyik vagy másik fa égéséről beszélünk, hanem erdőtűzről. - érvel a szerző, aki szerint a reformáció klérus-ellenes forradalma, a francia forradalom liberális, arisztokrácia- és monarchiaellenes terrorja és a polgárságra és parasztságra is lecsapó bolsevizmus nem választható külön egymástól. Az alábbiakban részben a Pliniói alapon kívánjuk áttekinteni a forradalmi folyamat menetét:
A reneszánszban olyan esztétikum és olyan újpogány szellemiség keveredett az európai kultúrába, ami elkezdte lazítani a középkor erkölcseit. A humanizmusban megjelentek olyan elképzelések, melyek az embert tették meg a mindenség mércéjévé és ezzel saját bálványává avatták.
A reformáció időszakában ennek a következményei jelentkeztek. A romlott erkölcsökkel szemben a protestáns szélsőségesek puritanizmusa és vérszomja kelt fel, miközben a reneszánsz által is nagyra becsült latinitásnak és ezzel a keresztény univerzalizmusnak is hadat üzentek az eretnekek. Az egyenlőséget hirdető prédikátorok sok tekintetben megteremtették a szellemi alapját egy következő lépésnek: a keresztény ökumené (katolicizmus) helyébe lassan a nemzeti partikularizmusok és a nacionalizmus szelleme lopta be magát és az egyházi hatalom elleni egalitárius lázadást a világi hatalom csúcsának megsemmisítése követte.
A francia forradalomban az újpogányság szelleme (például Ész Istennő kultusza), a forradalmi nacionalizmus és az egyenlőség délibábját kergető liberális hóhérok monarchiaellenessége vegyült. A liberális, polgári forradalom eszméi Naplóleon hódítási során terjedtek el Európában és a 19. században inspirálták azokat az utópistákat, akik a Szent Szövetség Európájának megdöntésére törekedtek. A nacionalizmus szellemisége világégésbe torkollott, amelyet a kommunisták forradalma követett.
A vörösök már nem csak a klérus, a monarchia, a nemesség ellen, hanem a polgárság és a parasztság ellen is felkeltek. Céljuk a teljes egyenlőség megvalósítása volt (az utolsó egyenlőtlenségnek a vagyont hitték) és ők sem találtak ehhez jobb eszközt, a franciák hírhedt nyaktilójánál - gyilkolni kezdtek és tovább rombolták a társadalmat. A 20. századi totalitarizmus véróceánján hánykolódó emberiség úgy tűnt, ezután végre révbe ér, mégis egy újabb forradalom kezdett körvonalazódni az 1960-as évek végén.
A kulturális relativizmus eszméje és az úgynevezett kulturális marxizmus kezdett terjedni a nyugati világban a kommunizmus keleti hanyatlásával párhuzamosan. Az eszme képviselői az abszolút szabadságot, nyitott társadalmat, a szexuális normákkal való radikális szakítást és a társadalmi igazságosság utópikus megvalósítását követelték. A korábbi marxista elképzelést, miszerint a burzsoázia zsákmányolja ki a proletariátust felváltotta sok más nézet: A férfi a nő kizsákmányolója (feminizmus), Európa más kultúrák kizsákmányolója és ezért javaiból részeltetnie kell azokat a tömegeket, akik bevándorolnak területére (multikulturalizmus), a normális többség nyomja el az "LMBTQstb. embereket" (szexuális forradalom), stb. Ez a forradalom nem egyik vagy másik társadalmi réteg ellen irányul, hanem mindenkit sakkban kíván tartani a politikai korrektség véleményterrorja révén és eközben a forradalmak után fennmaradt kulturális örökséget akarja megsemmisíteni és ezzel kikezdeni a keresztény civilizáció erőit.
A reneszánszban olyan esztétikum és olyan újpogány szellemiség keveredett az európai kultúrába, ami elkezdte lazítani a középkor erkölcseit. A humanizmusban megjelentek olyan elképzelések, melyek az embert tették meg a mindenség mércéjévé és ezzel saját bálványává avatták.
A reformáció időszakában ennek a következményei jelentkeztek. A romlott erkölcsökkel szemben a protestáns szélsőségesek puritanizmusa és vérszomja kelt fel, miközben a reneszánsz által is nagyra becsült latinitásnak és ezzel a keresztény univerzalizmusnak is hadat üzentek az eretnekek. Az egyenlőséget hirdető prédikátorok sok tekintetben megteremtették a szellemi alapját egy következő lépésnek: a keresztény ökumené (katolicizmus) helyébe lassan a nemzeti partikularizmusok és a nacionalizmus szelleme lopta be magát és az egyházi hatalom elleni egalitárius lázadást a világi hatalom csúcsának megsemmisítése követte.
A francia forradalomban az újpogányság szelleme (például Ész Istennő kultusza), a forradalmi nacionalizmus és az egyenlőség délibábját kergető liberális hóhérok monarchiaellenessége vegyült. A liberális, polgári forradalom eszméi Naplóleon hódítási során terjedtek el Európában és a 19. században inspirálták azokat az utópistákat, akik a Szent Szövetség Európájának megdöntésére törekedtek. A nacionalizmus szellemisége világégésbe torkollott, amelyet a kommunisták forradalma követett.
A vörösök már nem csak a klérus, a monarchia, a nemesség ellen, hanem a polgárság és a parasztság ellen is felkeltek. Céljuk a teljes egyenlőség megvalósítása volt (az utolsó egyenlőtlenségnek a vagyont hitték) és ők sem találtak ehhez jobb eszközt, a franciák hírhedt nyaktilójánál - gyilkolni kezdtek és tovább rombolták a társadalmat. A 20. századi totalitarizmus véróceánján hánykolódó emberiség úgy tűnt, ezután végre révbe ér, mégis egy újabb forradalom kezdett körvonalazódni az 1960-as évek végén.
A kulturális relativizmus eszméje és az úgynevezett kulturális marxizmus kezdett terjedni a nyugati világban a kommunizmus keleti hanyatlásával párhuzamosan. Az eszme képviselői az abszolút szabadságot, nyitott társadalmat, a szexuális normákkal való radikális szakítást és a társadalmi igazságosság utópikus megvalósítását követelték. A korábbi marxista elképzelést, miszerint a burzsoázia zsákmányolja ki a proletariátust felváltotta sok más nézet: A férfi a nő kizsákmányolója (feminizmus), Európa más kultúrák kizsákmányolója és ezért javaiból részeltetnie kell azokat a tömegeket, akik bevándorolnak területére (multikulturalizmus), a normális többség nyomja el az "LMBTQstb. embereket" (szexuális forradalom), stb. Ez a forradalom nem egyik vagy másik társadalmi réteg ellen irányul, hanem mindenkit sakkban kíván tartani a politikai korrektség véleményterrorja révén és eközben a forradalmak után fennmaradt kulturális örökséget akarja megsemmisíteni és ezzel kikezdeni a keresztény civilizáció erőit.
Plinio Correa de Oliveria úgy látta, az egyes forradalmi hullámok tovább bonthatóak és minden forradalom három fő állapoton megy keresztül: 1) a tendenciák forradalma; 2) az eszmék forradalma; 3) a tények forradalma.
Elsőként, még az eszmék megfogalmazódása előtt olyan rendellenes tendenciák alakulna ki, amelyek a kultúra mélyebb rétegeit alakítják át. Az emberi viselkedés, a tárgyi kultúra, a művészet, a köznyelv alig felismerhető válságba kerül és hosszú távon kedvez a forradalmi eszmék kiteljesedésének.
Ezután jönnek azok az új doktrínák, amelyek először csak szűk köröket érdekelnek, de lassan a társadalom szélesebb tömegeire is hatni kezdenek. Az eszmék forradalmának ma kitüntetett színtere a felsőoktatás és a média.
A forradalom harmadik lépcsőfoka, amikor egy politikai krízishelyzetben a forradalomnak kedvező tendenciák és az utópikus forradalmi eszmék már alámosták a társadalmi rend és a kultúra alapjait és a forradalmárok erőszakhoz mernek folyamodni a követeléseik kikényszerítése érdekében.
Ezekben a sorsdöntő pillanatokban léptek fel azok az ellenforradalmárok, akik hol sikerrel, hol sikertelenül a forradalom megsemmisítésére és a társadalmi rend védelmére törekedtek. Az ellenforradalom ma már nem csak ezt jelenti, hiszen ma már nem pusztán a tények forradalmát kell megfékezni, hanem fel kell ismerni a tendenciák és eszmék hatását is a társadalomban és minden eszközzel a kultúra és a társadalom immunrendszerének erősítésén kell fáradozni, hogy ellen tudjon állni a forradalom halálos vírusának.
In english: https://ellenforradalmar.tumblr.com/image/162179931248
VálaszTörlésAnnyival talán érdemes kiegészíteni, hogy nem a reneszánsszal kezdődött ez a folyamat. Ha igazán meg akarjuk érteni a mai helyzethez vezető utat, jóval visszább kell tekintenünk az időben. Istenellenes hatalmak, lázadások és vallásüldözés mindig is voltak.
VálaszTörlésA reneszánsz okozta romlás sem előzmények nélküli, mert magától semmi sem pattan csak úgy ki. A reformáció sem Luther agyának szüleménye, mert ennek is volt előszele: a XV. századi huszitizmus. És a huszitizmusnak? A középkori eretnekmozgalmak, melyek - a máig sulykolt hazugságokkal ellentétben - mindig üldözték, gyilkolták a katolikusokat, mint később protestáns utódaik is.
A középkori eretnekségek hol gyökereznek? Egy teológiai elmélet szerint ezek tévtanok Krisztus Urunk feltámadásának napján indultak útjukra, amikor a főpapok lefizették a sírt őrző katonákat, hogy hazudják azt: amíg aludtak a tanítványok ellopták Jézus holttestét (hm... ha aludtak, honnan tudhatták, mi történt? ); "Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt." Szt. Máté 28.15. Itt a lényeg Krisztus feltámadásának és isteni mivoltának tagadása. Erre épülnek a tévtanítások. A Niceai Zsinat kiközösítette az eretnek eszmék hirdetőit, és Európa sokáig a határain kívül tudta tartani (Árpád-házi királyaink nem csak az ó-vallás pogánysága, hanem a manicheista irányzatok ellen is küzdöttek, törvényekkel, vagy ha kellett, fegyverrel védték a katolikus államot). Kelet felé azonban elterjedtek, s lett belőle számtalan, sokszor egymásnak is ellentmondó, mindenféle vallási irányzat.
de a közös vonások rendszerint felfedezhetők: vagyonközösség, faji egyenlőség, lélekvándorlás, dualista világkép, amely Istenre és a sátánra úgy tekint, mint két "egyenlő nagyhatalomra", még ha sokszor csak szimbólumokban jelzi is (világosság - sötétség ellentétpár), és még sorolhatnám.
Aztán a keresztes háborúk idején sajnos behurcolták ezeket a tévtanokat Dél-Franciaországba. Ettől kezdve minden évszázadban felütötte a fejét az eretnekség valamilyen formában. Az 1640-es angol- és az 1789-es francia forradalom között valóban van egy "szünet", s még az is feltűnő, hogy a francia felforgatóknak már nem volt szükségük vallási köntösbe csomagolniuk véres terveiket. Mi lett mára ezekből? Istentelen világbirodalmak, két világégés, s most éljük a harmadikat...
Még annyit tennék hozzá, hogy amint a reneszánsz és a reformáció mintegy ollóba fogta a katolikus kereszténységet, ugyanezt láthatjuk a XX. században is: a liberális kapitalizmus és a kommunizmus az egész világot fogta ollóba.
Fabéla
A felsorolt eszmék ennyire vulgáris és kicsontozott bemutatása és hasonlóan vulgáris és kicsontozott kontextusba helyezése csak hamis következtetésekre vezethet, ami nem szolgálja a szellemi gyarapodást, hanem az általános elhülyülést táplálja. "A reneszánszban olyan esztétikum és olyan újpogány szellemiség keveredett az európai kultúrába" - mintha az európai kultúrának nem lennének elidegeníthetetlen részei a kereszténység előtti "újpogány" eszmék satöbbi, satöbbi. Javaslom Paul Kristeller Szellemi áramlatok a reneszánszban c. könyvecskéjét, hogy legalább alapvető képet alkoss a reneszánsz és a humanizmus valódi természetéről. Áldás, békesség.
VálaszTörlésOlvastuk Kristeller könyvét. Egész konkrétan másról szól, mint ez a poszt. Bizonyára önnek is feltűnt.
TörlésMondjuk ha megnézzük a különböző forradalmi változásait, mind mögött a régebbi rend valamilyen fogyatékossága állt, kár lenne úgy beállítani ezeket (vagyis a nagyobb részüket) egy egy az egyben mint a gonosz és az általa megtévesztett birkák machinációt. Életszerűtlenül szélsőségesen fekete-fehér, elvont, absztrakt beállítás ez nekem ami a cikkben szerepel... pedig magában az alapgondolatban (hogy ezek egymásra épülnek és a mai állapotok gyökere az 500-700 évvel ezelött elindult folyamatokban találhatóak) van jogosság, nem állítom, hogy ennek nincs semmi alapja, de mégiscsak ráférne egy jó adag árnyalás, differenciálás és pontosítás.
VálaszTörlésA humanizmus és reneszánsz részben folytatása volt a skolasztikának és érett középkori kultúrának, részben pedig a korábbi korok túlzott aszkétizmusára és anyagellenességére volt válasz. Az egy teljesen korrekt gondolat, úgy gondolom, hogyha tényleg Isten teremtette a világot akkor a természet is az ő műve meg az ember szükségletei és érzékisége is az ő műve, miért ne tiszteljük ezeket a dolgokat? Emellett persze tagadhatatlan, hogy megindult a túlzott emberközpontúság csírája, de valamit valamiért, ez még koránt sem a ló túloldala (ahol most vagyunk) és nem is feltétlenül kellett volna ide jutnunk.
A reformáció előzménye - ahogy a cikkben is említették - a túlzott elanyagiasodás, a pápa túlhatalma, az addigi dogmák tarthatatlan logikátlansága (és nem mellesleg legitimálatlansága) az egyház túlzott és ártalmas szerepe az egyének és Isten közötti közvetítésben, a szentek bálványszerű imádata. Ha a katolikus egyház (a régi rend) olyan tökéletes lett volna akkor hallgat a felvetéseikre és időben kijavítja magát (nem csak utólag és nem csak részben), nem lett volna szükség a szétszakadásra.
A francia forradalom kirobbanásának okait szerintem nem kell részleteznem... csak a legelvetemültebbek hihetnek benne, hogy ez valamiféle illuminátus/háttérhatalmi munka eredménye. A nemesség egy jó része elkorcsosult, a polgárság száma megnövekedett míg jogaik stagnáltak... teljesen mechanikus és magától érthetődő volt, hogy ez így nem mehet tovább. Abban egyetértek, hogy sokkal jobb lett volna ha ezt forradalom s erőszak nélkül, békés átmenettel bonyolítják le és mivel nem így történt ezért inkább rossz volt mint jó, de hogy ideáig jutott a helyzet az nagy részben a régi rend felelőssége.
A kommunizmus hasonló az előzőhöz, csak ennek már alig volt pozitív hatása, messze-messze felülmúlta a vérengzés és terror negativitása. A kultúrális relativizmusnak nevezett dologban pedig benne élünk, szóval korai lenne még teljes, elfogulatlanságmentes képet kialakítanunk.
És akkor arról még nem is beszéltem - amire a cikk írója is utalt többször - , hogy ebben a 700 évben legalább két fő egymással és a "régi renddel" ellentmondó irányzat is volt (humanizmus-felvilágosodás balosabb része-szocializmus és reformáció- felvilágosodás jobbosabb része-klasszikus liberalizmus/kapitalizmus), amiket csacsiság lenne egy kalap és egy megítélés alá venni.