Marcel Lefebvre és az Egyház válsága

Kevesen szeretnek erről beszélni, de az Egyház válságban van. A II. vatikáni zsinat, amelynek célja a megújítás lett volna, ezt a célját nem érte el, hanem teret engedett a liberális neomodernisták aknamunkájának.

Rendre Marcel-François Lefebvre neve merül föl a kérdéskör kapcsán, aki - mint mondják róla - "elszakadt Rómától" a liturgikus reform és a zsinat utáni modernista előretörés miatt. Szakadár és szektaalapító sok volt az Egyház körül az elmúlt kétezer évben, így legyinthetnénk Lefebvre érsekre is, mondván, hogy egy újabb ember, aki a hierarchia ellen fellázadt és méltó rá, hogy neve feledésbe merüljön. De koránt sem erről van szó.

Lefebvre a filozófia és teológia doktora, Francia-Afrika apostoli delegátusa, majd Dakar érseke lett, e minőségében múlhatatlan érdemeket szerezve az afrikai misszióban. Hittérítése és szervezőmunkája nyomán sokan tértek meg és váltak a katolikus szent tradíció folytatóivá. 

A családszinóduson sem véletlen, hogy az afrikai klérus tagjai vették leginkább védelmükbe a katolikus tanítást Kasper és társainak eretnekségével szemben, amely a házasság fogalmának szétzilálását (a család alapjának aláásását) célozta.

Pápai trónálló is lett és részt vett a második vatikáni zsinat dokumentumainak előkészítésében, amelyeket a modernisták figyelmen kívül hagytak a zsinat során. A zsinat dokumentumainak kétértelműsége lehetőséget adott a modernistáknak, hogy később szabadon értelmezzék azokat, és tulajdonképpen egy új vallást alapítsanak az egyház pasztorális gyakorlatának gyökeres átalakításán keresztül, amit továbbra is katolikusnak nevezhetnek.

Lefebvre ezzel szemben fejtett ki ellenállást. Mivel a második vatikáni zsinat nem mondott ki hittételt, így csupán irányt mutatott az egyház számára, hogyan alkalmazkodjon a modern kor új társadalmi viszonyaihoz. Lefebvre szerint miközben a világhoz próbált alkalmazkodni az Egyház, a liberális bíborosok és püspökök egy csoportja úgy alakította a folyamatokat, hogy eközben a katolikus egyház kétezer éves tradícióit lábbal tiporhassák.
    

A megújulás és a tradíció erőinek egységben kellett volna lennie, ám a modernisták szétverték ezt az egységet, forradalmat akartak az egyházban.

Lefebvre érsek ezzel szemben kezdte meg szervezni az ellenállást. Ő vált a hagyományos katolikus liturgia vezéralakjává és az általa alapított X. Szent Pius Papi Testvérület (FSSPX) csakhamar növekedésnek indult. A Rómával való ellentét akkor bontakozott ki, amikor az érsek II. János Pál pápa pontifikátusa alatt aláírt egy megegyezést Rómával, hogy püspököket szentelhet, akik a tradíció ügyét képviselhetik, ám ezt a megegyezést semmisnek mondták ki a Vatikán részéről és a püspökszentelés időpontját is függőben hagyták. 

Lefebvre úgy ítélte meg, hogy az egyháznak feltétlenül szüksége van tradícióhű püspökökre. Bizonytalannak látta a hiteles katolikus tanítás és liturgia jövőjét, és úgy vélte, Róma meg akarja várni halálát, hogy utána püspök hiányában az FSSPX jelentéktelenné váljon. Ezért 1988. június 30-án 4 püspököt felszentelt.

A kiközösítés, amely alá sokak szerint ekkor eset kánonjogilag erősen vitatott. Lefebvre mindhalálig meg volt győződve róla, hogy Rómához való hűsége csorbítatlan maradt. Bárkinek is van igaza egy biztos: XVI. Benedek feloldotta a kiközösítést, és a római rítus hagyományos formájának gyakorlására buzdította a katolikusokat. 

A Lefebvre által alapított X. Szent Pius Papi Testvérület eközben rendkívül megerősödött Franciaországban, Svájcban, az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában és megkerülhetetlen tényezővé vált. 2008-ban már 491 papja, 215 szeminaristája, 159 kolostora volt, és több papi szemináriummal is rendelkezett. Franciaországban az SSPX-nek van a legtöbb szeminaristája. Mivel a szemináriumukat kinőtték, most egy gigantikus új szemináriumot építenek Amerikában.

 

A tradíció erői újjászületnek, az egyházban pedig egyre több tekintet irányul a hagyományos rítust gyakorlókra. Fiatalok ezreit vonzza a kétezer éves tradíció. Akik nem lufit eregetni és rockzenét hallgatni mennek a templomba, hanem azért, hogy találkozzanak Jézus Krisztussal.

Egyre több püspök ismeri föl a régi rítusban az új evangelizáció eszközét. Őszentsége Ferenc pápa is - aki nem éppen konzervativizmusáról ismert - látja azokat a letagadhatatlan gyümölcsöket, amelyeket eddig termett a hit liberális ellaposításával és az öncélú (és ráadásul sikertelen) korszerűsködéssel szembeni reális alternatíva.

"A liberális katolikus kétarcú személyiség, állandó ellentmondásban él. Katolikus akar maradni, de megszállottan szomjazza a világ tetszését."

(Lefebvre)           

Eljön a nap, amikor a megújulás alapja a tradíció lesz és nem egyesek személyes kreativitása. A liberális katolikusok akkor visszatérnek a tradícióhoz, amely kétezer éve élteti egyházunkat.