Fény vs. villanykörte

"A román kori templomokat és a katedrálisokat úgy építették, hogy azok természetes módon engedik be az isteni fényt, és evvel megszentelik a teret, és magasba emelik a templomba lépőt. Ahol a templom sötét, ott a csönd miatt sötét, s ha mégis e sötétből fény lángolt, az csak gyertya lángja lehetett, s az arany mély ragyogása a templomfalakról. Az oltáron is láng jelezte: Isten jelen van."
"A láng él. A tűz nem merev és halott és vak fény, hanem élő, mozgó valóság, nyelv és taglejtés. Rajta keresztül a szerelem vagy a Szentlélek beszél. A villanykörtén keresztül csak a szabadkőműves Edison szellemtelen gépagya morog monoton fáradhatatlanságban, mint az összes többi zaj. Ami a fülnek egy fűnyíró gép hangja, az a szemnek egy „égő”. Az „égő” nem ég: élettelen, lángtalan, mint egy vak ember szeme." [...]

"A fényt egykor látták. Ma „csinálják”. Egykor fürödtek benne és árasztották. Ma „villognak” a reflektorok „spotlight’-jában, és csillogtatják benne hamis, flitteres öltözéküket, hogy eltakarják vele már születésükkor poshadt arcukat és bőrüket. S míg egykor szemlélték és belülről ismerték a fényt, ma „szerelik”. Izrael sátorában, majd a Templomban Isten jelenléte fénylett a ’Legszentebb’-ben. Ez a Shekinah, az isteni fény. Ma a templomokban a szellemtelen műfény, a villanykörte, a Wolfram-szálas „izzó” éktelenkedik, egy negatív mozdulatlanságba, a halottak mozdulatlanságába vonva mindazt, ami egykor élő és bensőséges valóság volt."
 
Molnár András: 

Megjegyzések