Egy tanárom mondta mindig, hogy Madách Ember Tragédiájának ötödik színét mindenkivel elolvastatná, mert az a rövid jelenet leleplezi a tömegdemokrácia antimeritokratikus indulatait, amik tönkreteszik az emberi közösségek életét. Ám álljon itt a részlet:
(Athénben. A köztér, közepén
szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok
istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiádész
hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati
tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép
ácsorog.)
ÉVA
Miltiádész!
E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdulj. -
Miért is oszlatád szét a hadat?
E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel?
Csak láncot érdemel e csőcselék,
Mely érzi, hogy te szűletél urául,
Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve,
S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék. -
ELSŐ DEMAGÓG
Halljátok-e, egy áruló neje
Miként beszél? -
ÉVA
Az a nőnek joga,
Hogy férjét védje, mégha bűnös is,
Hát még ha ollyan tiszta, mint uram!
És ellensége ollyan korcs, miként ti. -
ELSŐ DEMAGÓG
Mért hagyja a felséges nép magát
Így becsmérelni.
ELSŐ A NÉPBŐL
Hátha igazat mond.
ELSŐ POLGÁR
Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok,
Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.
A NÉPBŐL
Halál reá. -
ÁDÁM
Takard el e fiút.
Ne lássa vérem, s el, nő, e kebelről.
A villám, melly a szirtre csap, ne érjen.
Csak én haljak meg - vagy miért is éljek,
Midőn látom, mi dőre a szabadság,
Melyért egy élten küszködém keresztül.
ELSŐ DEMAGÓG
Mit tétováztok még.
A NÉPBŐL
Halál reá!
ÁDÁM
E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedűl én voltam a bolond,
Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság.
LUCIFER
(félre) Elmondtad a sírverset önmagadra,
S utánad illőt sok nagy síroromra. -
ÁDÁM
Vezessetek le. Nem veszem igénybe
Tovább e szentélyt.
(Levezetteti magát a lépcsőn, Évát gyöngéden szolgálói karjába téve.)
Ím - készen vagyok. -
MÁSODIK DEMAGÓG
Védjed magad, még nincsen veszve semmi.
ÁDÁM
Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék
Védelmemül.
MÁSODIK DEMAGÓG
Tedd meg, hisz ez a nép
Csak az imént porban csuszott előtted.
ÁDÁM
Ah, épp azért minden haszontalan,
Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.
LUCIFER
Kijózanodtál-é hát?
ÁDÁM
Óh, nagyon.
LUCIFER
Átláttad-é, hogy a bódult tömegnek
Nemesb ura voltál, mint ő neked?
ÁDÁM
Lehet, de mind a kettő kárhozat;
Más név alatt a végzet ugyanaz.
Hiú törekvés azzal küzdeni,
Nem is fogok. - Aztán miért, miért is
Vágynék magasra bármi hő kebel.
Éljen magának, és keresse a kéjt,
Mellyel betölti az arasznyi létet,
S tántorgjon ittasan Hádész felé. -
Vezess új útra, Lucifer, vezess,
S kacagva nézem más erényeit,
Más kínjait, csak élveket kivánva.
Te meg, nő, aki - úgy rémlik szivemnek -
Egykor lugost varázsolál nekem
A sivatagba, hogy ha még fiamból
Polgárt nevelnél tisztes anyaként:
Bolond vagy, méltán gúnyol a leány,
Ki festett arccal a bordélyban ül
Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.
Örülj, mulass, tagadd meg az erényt. -
Vérpadra mostan, büntetésemül.
Nem mintha aljast bírtam volna tenni,
De mert nagy eszme lelkesítni bírt.
(Ezalatt egy tőkét hoznak a lépcsők elé, mellette Lucifer áll bárddal.
Ádám lehajtja a fejét.)
ELSŐ DEMAGÓG
Végezzétek ki. Éljen a haza!
LUCIFER (félsúgva)
Szép búcsu, nemde? - Nos, vitéz uram,
Nem borzogat most furcsán egy kevéssé
A torzképű halál rideg szele? -
ÉVA
Ah, Pallasz! meg nem hallgatád imámat. - (A templomból a halál nemtője,
mint szelíd tekintetű ifjú, lefordított fáklyával s koszorúval Ádámhoz lép.)
ÁDÁM
Pallasz meghallgatott. - Az ég veled,
Megnyugvás szállt szivembe, Lúciám.
LUCIFER
Átok reád, hiú ábrándvilág,
Megint elrontád legszebb percemet. -
ÉVA
Átok reád, te közlelkű rideg nép,
A boldogságot durván illetéd,
S üde virága menten porba hullt.
Pedig nem ollyan édes a szabadság
Neked, amillyen fájdalmas nekem volt.
Madách Imre
Megjegyzések
Megjegyzés küldése