Hétköznapi demográfia

Hunor reggel felkel, elkészül a munkába, elszürcsöli a kávéját, még utoljára belenéz a tükörbe és kilép az utcára. 

Az élet már zajlik. Az utca népe jön-megy, mindenki rohan, a pékség mellett elsétálva Hunort megcsapja a frissensült illata, de nem mehet be, siet a munkába. A buszon ülve előveszi az okostelefonját és megnézi a legfrissebb híreket.

 
A következőt olvassa a címlapon: csökkent a népességfogyás. Hurrá! - gondolja magában. Ez aztán a jó hír. A hír tartalma az ilyenkor szokásos: idén harmincezerrel kevesebben élünk az országban, de a tavalyi számhoz képest 6 %-kal csökkent a népességfogyás. A rendszerváltás óta eltűnt két közepes megye lakossága, 950 ezer emberrel kevesebben születtek, mint ahányan meghaltak. Viszont nőtt a házasságkötések száma és ez biztató. Legalább a vége optimizmusra ad okot és tovább görget a következő hírre.

  
Az emberek többsége ennél többet nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Évről évre rosszabbnál rosszabb adatokkal találkozva már semmi nem megdöbbentő. Miért is foglalkoznánk, mindenkinek megvan már a felmentő válasza. Akad, akit egyáltalán nem érdekel ez a kérdés. Van, aki azzal rázza le magáról a felelősséget, hogy ő már megtette a magáét, felnevelt egy-két gyereket. Mások azt mondják, vállalnék én, de nem találtam meg az igazit. Olyan is akad, aki fiatalnak érzi magát ehhez. Ne felejtsük el azokat sem, akik szerint erre a világra, ilyen anyagi és egyéb körülmények közé normális ember nem vállal gyereket.

  
Természetesen senki nem jön zavarba, ha netalántán valaki szembesíti őket azzal, hogy náluk nyomorultabb körülmények között élő, kelet-magyarországi kis településeken a cigányok ugyanebben az országban élve, hasonló problémákkal szembenézve vállalnak háromszor, négyszer annyi gyereket, mint az országos átlag. Erre is megvan a válasz. Ők a megélhetési gyerekvállalók, illetve a tudatlanok, akik nem értik a mai világot, „Bezzeg mi!” - mondják büszkén.

  
Persze mindenkit csak a pénz motiválhat arra is, hogy gyereket vállaljon és arra is, hogy ne vállaljon. Ha valaki nem vállal gyereket, mert az sok anyagi lemondással jár, az persze sokkal nemesebb dolog.

Mit is várunk egy olyan társadalomtól, melynek tagjait egyedül az anyagiak mozgatják, és amelynek a pénz a legfőbb érték. Hogyan érthetné meg a nyomortelepi cigányok vagy a közép-afrikaiak gyermekvállalási motivációit, vagy akár a saját elődeinek három, négy generációval ezelőtti gyermekvállalási szokásait.
  
Azokat a generációkat, akik 1920 és 1960 között több mint két millióval tudták gyarapítani a magyarság létszámát. Mindezt az első világháború, a trianoni trauma, a világháború utáni gazdasági válság, a második világháborús és a holokauszttal járó emberveszteségek, a kommunizmus pusztító első évei, a kollektivizálás, 1956 és az azt követő megtorlás, valamint az országot elhagyó százezrek közepette.
  
Hunort ez az egész biztos nem érdekli, hiszen az élete zajlik. Minden reggel felkel, elkészül a munkába, megissza a kávéját, még utoljára belenéz a tükörbe és kilép az utcára. Siet, hisz várja a munka. A buszon ülve előveszi az okostelefonját és megnézi a legfrissebb híreket.

Önt érdekli ez az ügy, tesz valamit? Vagy ön is csak Hunor?

(Csamuha bácsi)