Az új jobboldal paradigmája és fogalmai

http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/07/az-uj-jobboldal-paradigmaja-es-fogalmai.html#more


Kulturális marxizmus, bevándorlás, gender, kultúrharc, metapolitika. Ezek az igen időszerű címszavak foglalkoztatják az új jobboldal munkájában részt vevő svéd üzletembert Daniel Friberget, aki az ellenforradalmiság kérdéskörét sem kerüli meg A jobboldal visszatér című művében.
   

Egy könnyű röpiratról beszélünk, nem a jobboldal "Bibliájáról" (Bibliából csak egy van). A szerző célja szemlátomást az, hogy bemutassa a svéd jobboldal (és saját) politikai küzdelmeit és lehetőleg tematizálja, fogalmakkal befolyásolja a jobboldali diskurzust. Az eredmény érthető módon elég propagandisztikus lett. Aki régebb óta foglalkozik az ellenforradalmisággal, a konzervatív forradalom szellemiségével, a gender-ideológiával, a demográfiai válság várható következményeivel, annak kevés újat mondhat a szerző, hisz egy fejezet kivételével mindben egy vitairat dinamizmusával agitál az európai liberális baloldal ellen (nagyon helyesen).

- Definiáljunk!

A fejezet, amiért mégis érdemes kézbe venni a kiadványt, egy rövid "metapolitikai szótár", amely az új jobboldal kulcsfogalmait határozza meg. A szóhasználaton sok múlik, aki tematizál, aki a fogalmakat a politikai jelenségek mellé rendeli, azé a hatalom. Pontosan ezért kell nekünk, ellenforradalmároknak oroszlánrészt vállalnunk a jobboldal új, korszerű harcmodorának kialakításában, és a fogalmak tisztázásában. Nézzük, néhány fogalom kapcsán mire jutott Daniel Friberg: 

Ellenforradalmi > "Ellenforradalmiként írják le azokat a gondolkodókat és mozgalmakat, akik szemben állnak a hagyományos Európát évszán óta romboló forradalmi erőkkel és egyúttal ellenállnak a francia forradalom eszméinek. E vonulat szerzői közé tartozik Joseph de Maistre, Plinio Correa de Oliveira és Thomas Molnar. Az ellenforradalmi lázadás egyik első, és legismertebb példája volt a Vendée-i felkelés az 1790-es közepén, de a modern történelemben Európa-szerte többször is fellázadtak a hagyományos értékek és a hierarchia védelmében. Ellenforradalminak szokás tekinteni az 1542-es svédországi felkelést is, amelyet Nils Dacke vezetett a protestantizmusra áttért I. Gusztáv svéd király ellen a katolikus vallás védelmében. A francia közbeszédben a „legitimista" és „monarchista” szavak szinte rokon értelműek az ellenforradalmival; erre példa Charles Maurras is és az általa alapított Action Française mozgalom. A monarchiáért, helyi és regionális önállóságért, katolikus vagy más keresztény tradicionalizmusért harcoltak többek között Spanyolországban a carlisták, a fehérek az orosz és a finn polgárháborúban, de a mexikói cristero felkelés résztvevői is az 1920-es években. Ausztriában Dollfuss, Spanyolországban Franco, Portugáliában pedig Salazar példa a többé-kevésbé nyílt ellenforradalmiságra."

Katolikus társadalmi tanítások > "A katolikus társadalmi tanítások azokra a politikai és társadalmi doktrínákra épülnek, amelyeket történelme során a katolikus egyház védett. Fő célja egy olyan katolikus állam megteremtése, ahol az egyház hagyományos tanításai tükröződnek az intézményekben és az emberi kapcsolatokban is. Fontos pontjai a házasság szentsége, az abortusz és a fogamzásgátlás tilalma, a szülők elsőbbsége az állammal szemben saját gyerekeik felnevelésére, szembenállás a hamis vallási tanításnak. tekintett iszlámmal, mint az államnak a civil társadalom javára való korlátozása. A katolikus társadalmi tanítások ellenforradalmiak és szorosan kötődnek a monarchizmushoz."

Ellentámadásra készülünk

Kultúrharc > "A mi nézőpontunkból a kultúrharc az európai kultúra intellektuális és kreatív védelmét jelenti. Az a politikai küzdelem, amelyet ne támogat és igazol a kultúrharc, az kudarcra van ítélve. Az etnikai azonosságtudatra épülő dinamikus kultúra, amelynek alapját maguk az emberek adják, egyben az emberiség túlélésének feltétele is. Azok a politikai mozgalmak, amelyek elhanyagolják a kultúrharcot és nem vesznek részt az identitást erősítő kulturális tevékenységekben, sosem fognak elérni hosszantartó társadalmi változást. A kultúrharc nem korlátozódhat az örökségünk, hagyo-mányaink védelmére és történelmi tudatosságunk erősítésére, hanem fel kell karolnia a kreativitásunkat is. Az európai kultúra megváltásához nem elég elítélnünk annak pusztítását, szükség van egy jól megtervezett, konstruktív, stratégiai ellentámadásra."

Kritika

Ilyen tömör meghatározások sorjáznak a könyvben, amelynek elolvasása révén képet kaphatunk az új jobboldal eszméiről és törekvéseiről. Akiket az irányzat tradicionalista kritikája érdekel azoknak Horváth Róbert írását ajánljuk, amely > itt < olvasható. Legfőképpen az univerzalizmus kérdésében csatlakozunk a hazai tradicionalista kritikához: Benoist és követői rendre csak ostorozzák a regionális identitások és a sokszínűség nevében az univerzalizmust. Daniel Friberg is az imperializmus "aljas fegyverének" nevezi, melyet a "különbözőséghez való jog" és az etnokulturális sokszínűség megtiprására használnak. Ez a tévedés súlyos, mert alapvető princípiumokat érint. Nem elég fogalmakkal és kulturális kódokkal körülbástyázni magunkat, el kell hatolnunk a kristálytiszta szellemi valóságig, és azt kell megragadnunk, ahelyett, hogy pusztán a földbe, az etnikumba, az anyagiba temetkeznénk.
  
A multikulturalizmusra adott jobboldali reakció a nemzetállamok szuverenitásának védelmét és a regionális identitások, a valódi európai kulturális örökség védelmét jelenti. Minden erőfeszítés dicséretes ezen a téren, de a prioritások tisztázása fontos. Az Isten szolgálata megelőzi a haza szolgálatát, így a szelleminek mindig alá kell vetnünk az anyagit. A szellemi háborúban nem szabad taktikai tényezőként kezelnünk a számunkra adott végső spirituális célokat.

Bár az orosz kultúra és egész Kelet felé alapvetően tisztelettel fordulunk, az Euroszibéria gondolat nem tölt el minket különösebb rajongó lelkesedéssel, ezt már említettük itt és itt.

A nemiség, a kultúra védelme és más alapvető kérdések kapcsán természetesen egyetértünk a szerzővel, ezekkel bővebben itt nem foglalkozunk.
  

Metapolitikai cél

Nekünk, jobboldaliaknak úgy tűnik "nyerő szériánk" lesz. A helyzet ugyanazon okokból kifolyólag egyre romlik és egyre javul (az ellentmondás látszólagos). A válság felszínre hozza mindazt, amiről az ellenforradalmárok már a francia forradalom óta beszélnek: az egalitarizmus és a liberális demokrácia, sőt az egész modernitás egy óriási csőd. "Na ugye!" mondhatnánk önelégülten, de ehelyett stratégiát kell építenünk és valós előrelépéseket kell tennünk a kulturális hegemónia megszerzéséért. Nem szabad elkényelmesedni, popularizálódni, ideológiai koktélokat keverni... 

Megfontolandó mindaz amit Friberg a metapolitikáról ír. A politikai játszmák előtt (vagy helyett) közvetlenül a társadalomra kell hatnunk, arra a közegre, amely a politikai realitásokat megteremti. Szűk köröket kell szerveznünk, amelyekben a társadalmi diskurzust gyökeresen meg fogjuk változtatni. Nem kell csodára várni, a jobboldal mi vagyunk. Ha felkészülünk és a légpróbát kiállva lépünk ki a harcmezőre, a győzelem a miénk lesz, és a jobboldal visszatér.

Megjegyzések