A marxista történetírás története

Az osztályharcot és a gazdaság elsődlegességének elvét a múlt század marxista történészei erőszakkal ráhúzták minden történelmi korra, a tér és idő szabta feltételek sokféleségét teljesen figyelmen kívül hagyva. Ez a téves szemlélet mai napig mérgezi az oktatást.

A termelési mód határozza meg a »felépítményt«.
 

Marx szerint "Az anyagi élet termelési módja szabja meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatot egyáltalában. Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza." 

 

A marxizmus alapgondolata a komplex módon jelentkező társadalmi tényezőket nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyva a termelőeszközök birtoklásának kérdésére redukálja a történelmet. A gazdaság, az anyag a szempontok rendjében az első, ez határozza meg az emberi tudatot és nem fordítva.

A történelem motorja az osztályharc

"Minden eddigi társadalom története osztályharcok története."– írja Marx a »Kommunista Kiáltvány«-ban. A különböző társadalmi osztályok közötti feszültség, az elnyomók és az elnyomottak kibékíthetetlen ellentéte dinamizálja a történelmet, újra és újra mozgásba hozva végső célja, a proletárdiktatúra felé. A történelem motorja az osztályharc. Ismét egy durva leegyszerűsítés, amelyet ma már szakmai dilettantizmusnak minősül. Az osztályharc modelljét ugyanis Marx ráhúzza az ókorra, a középkorra és az újkorra egyaránt. Ügyet sem vet arra a szembeszökő tényre, hogy ezekben a korokban mennyire eltérő társadalmi struktúrák alakultak ki, hogy az "osztályöntudat" egyáltalán nem volt jelen a társadalmakban.

"Minden eddigi társadalom története osztályharcok története."- Ez a fatális tévedés képezi a marxista történelemszemlélet alapját. Ezért magyarázták bele erőltetetten és minden logikát nélkülözően a Dózsa-parasztlázadásba is a prekommunista gondolatot, a nemességgel szembeni ellenállást Marx magyar követői azt sem véve figyelembe, hogy Dózsa maga is nemes volt, a lázadók pedig vallási motivációból keltek hadra eredetileg a török ellen.

Magyar követők

A történész szakma hazánkban is megteremte vörös gyümölcseit... A feudalizmus és a művelődéstörténet témaköreivel foglalkozó Léderer Emma, a gazdaság- és társadalomtörténetet kutató Mérei Gyula, a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusa és ideológusa Révai József és az internacionalista és arisztokrácia-ellenes Molnár Erik említhetőek a marxista történetírás hazai képviselőiként. A nyílt történelemhamisítást végző Andics Erzsébet a forrásokat egyáltalán nem vette figyelembe, ő az eddig említetteket fölülmúlja a hazudozásban. A gróf Tisza István miniszterelnök elleni merénylet előkészítésében is részt vevő Szabó Ervin (akinek szégyenletes módon a fővárosi könyvtár a nevét viseli) "Társadalmi és pártharcok a 48-49-es magyar forradalomban"-címen írt munkájával állt be a magyar marxista iskola képviselőinek sorába. Sokáig sorolhatnánk azokat, akik az objektivitás igényéről a marxi tanok javára lemondtak "tudományos" munkásságuk során. De legyen elég a legfontosabbat említeni: 

Mód Aladár "A 400 év küzdelem az önálló Magyarországért"-című könyve a marxista történetírás legnagyobb hatású hazugsággyűjteménye. Műve a magyar függetlenség és a kommunizmus azonosításán alapul. Felfogása szerint (amelyet nem fárad forrásokkal, önálló kutatási eredményekkel alátámasztani) a kommunizmus előtt Magyarország mindig idegen befolyás alatt állt, a szovjetek hozták el fennállása óta először a szabadságot ebbe a Habsburgok által elnyomott országba. A Habsburg elnyomás mítoszának komolytalansága és tarthatatlansága ugyan egyre világosabban kimutatott és szakmai berkekben evidens, mégis a marxista történelemkönyveken nevelkedett emberek továbbra is vakon hisznek a Mód Aladár félék fantazmagóriáiban.

Évtizedek munkája lesz, mire a felsőoktatás és a középiskolák vérfrissítése során a marxista szellemiség nyomai megfakulnak. Ez a történészek egyik legfontosabb feladata ma: trónfosztani a marxista szemléletet, amely máig él az oktatásban.

A politikai játszmák állandóan módosították a múltat. A tankönyveket időről időre át kellett írni, és ebben nem a tudományos eredmények, hanem a változó politikai igények játszottak szerepet.

A marxista történetírás alapelvei nem felelnek meg a történelem valóságának, ezért a történelem átírásának eszközéhez nyúltak a vörösök. Amit tudományos munka néven műveltek a kommunizmus évtizedei alatt, az ócska propagandagyártás volt. Nem az eszmét korrigálták, ha egy annak ellentmondó tényre leltek, hanem a tényt tették semmissé vagy hamisították meg. A forrásokat csak akkor vették tekintetbe, ha téziseiket alátámasztotta, az ellenkező (és a gyakoribb) esetben tudomást sem vettek róluk.

Az értékelhetetlen áltudományos szeméthalmozás kategóriáját egyedül a marxizmus eredeti gondolatától már eltávolodott brit marxista történészek haladták meg.

A brit iskola

Eric Hobsbawm a „kettős forradalom” kifejezéssel illette a francia forradalmat és az angol ipari forradalmat, mint két párhuzamos folyamat, egy gazdasági-társadalmi és egy politikai átalakulás együttesét. Hobsbawm szerint a kettős forradalom a legnagyobb átalakulás a tűz hasznosítása és a földművelés kezdetei óta, vagyis mióta civilizációról beszélhetünk.

E. P. Thompson a brit marxista történetírói iskola legjelentősebb alakja. Híressé "Az angol munkásosztály születése"-című művével vált. Szemléletbeli újításai miatt vehető figyelembe leginkább munkássága. A megélt tapasztalat vizsgálatának szükségességére hívta föl a figyelmet és az egyén cselekvőképességét, cselekvési hatókörét ("agency") vizsgálta a kollektív folyamatokban.

A brit iskola törekvései hozzájárultak a társadalomtörténeti szemlélet megerősödéséhez a XX. század utolsó harmadában, ám a marxizmust nem voltak képesek a történelem releváns értelmezési keretévé tenni.

Az úgynevezett "posztmodern kihívás" keretében a marxista történetírás diadalútja véget ért. A romboló eszme a relativizmusnak, a történelmi tények megkérdőjelezésének és számos új irányzatnak adta át a helyét. Reméljük, hogy a történettudomány képes a megújulás útján további lépéseket tenni. Ehhez persze nem elég a marxista történelemszemlélet trónfosztása. Az alapelveket, amelyeket meggyökereztetett mélyebbről kell eltávolítani. Ez minden ellenforradalmárnak fontos feladata.